Jön a reklámadó

  • HVG

Reklámadót kellene fizetniük a hirdetések közzétevőinek – rádió- és tv-társaságoknak, újságok kiadóinak –, ha a lapzártakor még tervezet formájában létező elképzelést a kormány benyújtja az Országgyűlésnek, és az megszavazza. Az adó sávosan progresszív lenne, évi 1 milliárd forintot meg nem haladó reklámközzétételből származó nettó árbevétel esetén nulla forint, fölötte az 5 milliárd forintig eső részre 1 százalék, a fölött 10 milliárdig 10 százalék, utána pedig 20 százalék. A reklámadót – az Orbán-kormány által korábban év közben bevezetett más közterhekhez hasonlóan – visszamenőleg, vagyis már a 2013-as évre is meg kellene fizetni, az előleget augusztus, illetve november 20-áig. „A túlzottdeficit-eljárás lezárása érdekében meghozandó intézkedésekről” címet viselő tervezet az ellenzék és az érintettek szerint tönkreteszi az új adónemmel sújtott médiát, illetve előkészíti a Tv2 kormányközeli vállalkozók általi megvételét. Az RTL Klub fontolóra veszi a kivonulást Magyarországról.

Hozzászólások