A parlament döntése értelmében januártól összevontan kapják a rászorulók a ma még különböző jogcímeken adható önkormányzati krízissegélyeket. Az átmeneti és a temetkezési segélyt, valamint a rendkívüli gyermekvédelmi támogatást egyesítő önkormányzati segélyt azok kaphatják majd, akiknél a jövedelemhatár nem éri el a nyugdíjminimum 130 százalékát: az idén ez 37 500 forint. Ma a családos segélyezetteknél a nyugdíjminimum összege, 28 500 forint a korlát, az egyedülállók esetében annak másfélszerese. Vagyis az új rendszerben sok egyedülálló ki fog esni a jogosultak közül. Ráadásul korlátozzák a rászorulók választási szabadságát azzal, hogy az új segélytípus természetben is adható lesz. A Belügyminisztérium bevezetné a szociális temetést. Ez akkor járna a rászorultaknak, ha a temettető személyes közreműködést vállal a temetésben, például felöltözteti az elhunytat, vagy maga engedi le a koporsót.
Segélyösszevonás