Másodfokon is a gázelosztó cégeknek adott igazat a bíróság a Magyar Energiahivatal ármegállapító határozatai ügyében, ám a gázárak emiatt nem fognak változni. Az E.On, a Tigáz, a Főgáz és a GDF Suez az év elején perelték be az azóta Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal névre átkeresztelt intézményt, amiért az nem fogadta el indokolt költségként a cégek januártól érvényes új terheit – a közműadót, a tranzakciós illetéket, illetve az emelt kulcsú Robin Hood-adót –, ezért azokat nem építhették be a fogyasztói árakba. Márciusban a bíróság első fokon már jogellenesnek mondta ki az ármegállapító határozatokat – kivéve a Tigáz esetében, amely időközben visszalépett a pertől –, lapzártánkig másodfokon az E.Onnak és a Főgáznak adott igazat. Ám az időközben villámgyorsan elfogadott törvénymódosítás értelmében a jelenlegi árak maradnak érvényben az újak kihirdetéséig. Ezeket azonban már rendeletben közli a hivatal, és nem támadhatók meg bíróság előtt. Hasonló vita folyik az áramcégek és az Energiahivatal közt is.
Pernyertes energiacégek