Német rugalmasság
Megbeszélést tartottak a minap a berlini szenátus és a katolikus egyház képviselői, egyebek mellett a hitoktatás kérdéseiről. Rainer Maria Woelki bíborosnak, Berlin érsekének túl sok öröme nem lehetett: a tanulók 7,65 százaléka vesz részt katolikus hittanórákon. Az evangélikus egyház jobb számokat ért el, 24,51 százalék a részvételi arány, s ehhez hozzátéve a Humanista Szövetség 16,85 százalékát (általános, felekezettől független vallási ismereteket tanít), meg még néhány kisebb egyház hittanóráit, akkor is az derül ki, hogy a berlini diákoknak csak alig több mint a fele (52,24 százalék) részesül bármiféle vallásoktatásban.
A protestáns-ateista város hírében álló Berlinnel szemben az erősen katolikus vidéknek számító bajorországi Freising érsekségének területén a diákok 43 százaléka vesz részt katolikus hitoktatásban. Pedig a német alkotmány, s annak is a 7. fejezete rögzíti: „A vallásoktatás a nyilvános iskolákban (...) rendes tantárgy.” Vagyis szerepel az órarendben, osztályozzák, sőt meg is lehet bukni belőle. A magyarázat abban rejlik, hogy az alkotmány ugyanezen fejezete azt is kimondja, hogy a szülők/gondviselők szabadon dönthetnek arról, gyermekük részt vegyen-e a hittanórákon vagy sem.
A németországi vallásoktatás – a hittan szót sehol nem használják, mert nem a hitre, hanem a vallás megismerésére tanítják a gyerekeket – már a fentiekből következően is meglehetősen bonyolult képet mutat. Elsősorban azért, mert az oktatás a tartományok hatásköre, így végső soron azt, hogy mi történjen az iskolában, a 16 tartományban 16-féleképpen szabályozzák. Berlin mellett Brandenburg és Bréma kilóg a sorból, ott a vallásoktatás szabadon választott. Ami kötelező, az Berlinben például az etikaóra, Brandenburgban pedig az életvezetés, etika, vallás szavak kezdőbetűiből összerakott LER nevű tantárgy, ami emelkedetten fogalmazva az általában véve erkölcsös életre igyekszik nevelni a gyerekeket. Nem mintha másutt valami bigott világképet vernének a fejükbe. A már említett Freising érsekségének a katolikus vallásoktatásról szóló nézetei szerint azt „áthatja az ökumenikus szemlélet, és nyitott a másként gondolkodókkal folytatott párbeszédre”.
Értelemszerűen a katolikus és az evangélikus vallásoktatás a meghatározó, de van már lehetőség az iszlám tanítására is (Berlinben 5374 tanuló veszi igénybe, Hessen tartományban a következő tanévben 27 iskolában vezetik be). A hitoktatókat – mivel a tanítás a rendes tanterv keretében, az iskolában történik – a tartomány és a helyhatóság költségvetéséből fizetik. A vallásoktatásban a részvétel általában stagnál vagy visszaszorulóban van, az egyházak mégis teret tudnak nyerni. Tartományonként változóan, de mindenütt van kötelezően előírt minimális osztálylétszám egy iskola fenntartásának feltételeként. Brandenburgban például 27 fő. Ha ezt az iskola nem éri el, bezárják előbb az osztályt, aztán végül akár az egész intézményt – s ez különösen a nagyvárosoktól távolabb eső településeken időnként előfordul. Ha ilyenkor megjelenik valamelyik nagy egyház, s fölajánlja, hogy átveszi az iskolát, a polgármester meg a helyi vezetés örül, hogy így legalább megmarad a suli, mert ettől kezdve magániskolának minősül, amire már nem vonatkozik a minimális létszám. Ugyanakkor a költségek 90 százalékát továbbra is az állam fedezi, miközben az egyház már előírja a kötelező vallásoktatást, sőt az adott vallás istentiszteletein való részvételt is.
Időnként fölbukkannak az egyházi befolyást növelni igyekvő törekvések is. Ilyen volt Berlinben 2009-ben az a Pro Reli elnevezésű népi kezdeményezés, amelynek hívei azt szerették volna elérni, hogy a vallásoktatás ismét legyen a tanrend része. Az aláírásgyűjtés sikeres volt, a kiírt népszavazás már nem: 29 százalékos részvételi arány mellett csak 48 százalék voksolt a visszaállítás mellett, így maradt minden a régiben.
Lengyel szigor
A rendszerváltás után Lengyelországban akadálytalanul születhetett törvény 1991-ben a hittanoktatás bevezetéséről az állami iskolákban. Az ezt szorgalmazó katolikus egyház nemcsak azért volt ugyanis nagy befolyású, mert a lengyelek 90 százaléka vallja magát katolikusnak, hanem mert a Szolidaritás szakszervezet támogatójaként fontos szerepet játszott a kommunista rezsimmel szembeni ellenállásban. A hittan választható tárgyként került be a tananyagba, az alternatíva az etika volt. A máig érvényes szabály szerint a különböző vallások képviselői – akiket az állam fizet – akkor indíthatnak hittanórát, ha azt egy osztályban vagy legalább az iskolában hét diák kéri (ugyanez érvényes az etikára is).
A jogszabály betűje ellenére az esélyek nem egyenlőek – ezt panaszolta a strasbourgi székhelyű Európai Emberi Jogi Bíróságig (EJEB) eljutott keresetében Czeslaw és Urszula Grzelak, akik szerint a fiuk számára lehetetlenné tették, hogy az általános, majd a középiskolában etikát tanuljon, és hátrány is érte, amiért nem járt hittanórára. Az alperes lengyel állam érvelése szerint sem az osztályban, sem az iskolában nem volt meg a szükséges hét diák az etikaoktatáshoz, így amíg a többiek hittant tanultak, a fiú felügyelet mellett a könyvtárban lehetett, ahogy a szabályok előírták.
A perben beavatkozóként szereplő Helsinki Bizottság szerint ez nem véletlen, mert a 2006–2007-es tanévben a lengyel oktatási minisztérium adatai szerint a 32 136 iskola közül 27 500 szervezett hittanórákat, etikát viszont csupán 334. Hittanoktató 21 370 volt, etikát pedig csak 412-en tanítottak. A helyzet nem sokat változott: tavaly a lengyel iskolákban 33 500-an oktattak hittant és 900-an etikát, utóbbiak közül sokan történelem vagy nyelvszakosként, de az is előfordult, hogy ezt a feladatot is hittantanárok látták el.
Az EJEB 2010-es ítéletében diszkriminációra alkalmasnak minősítette, hogy a lengyel gyerekek bizonyítványából kiderül, járnak-e az opcionális hittanra, és arra a kötelező tantárgyak esetében megszokott, 1-től 6-ig terjedő skálán osztályzatot is kapnak. Ezt az előírást a varsói alkotmánybíróság 1993-ban nem találta az alaptörvénnyel, illetve annak az egyház és az állam szétválasztásáról szóló passzusával ellentétesnek.
2007-ben, a Jaroslaw Kaczynski vezette jobboldali konzervatív kormány végnapjaiban a katolikus fundamentalista Lengyel Családok Ligáját – amely aztán az előrehozott választásokon kiesett a parlamentből – vezető Roman Giertych oktatási miniszterként elrendelte, hogy a hittanért (és etikáért, illetve más választható tárgyakért) kapott jegy számítson be a tanulmányi átlagba. Az alkotmánybíróság 2009-ben ezt is összeférhetőnek minősítette az alaptörvénnyel. Ez a döntés a bírálói szerint oda vezetett, hogy a diákoknak érdekük a döntően katolikus hittanra beiratkozni, ha nincs etikaoktatás, mert egy jó jeggyel – amit a fáma szerint könnyen elérhetnek, ha látják őket a misén – javíthatják az átlagukat.
Angol sokszínűség
„Megesett, hogy a tanár jelenlétében birkóztunk az órán. Időpazarlás az egész” – mesélte egy szegény környékről származó diák, milyen tapasztalatokat szerzett a brit oktatási rendszerben kötelező hittanórákon. A jómódú térségben lévő intézmények tanulói ugyanakkor gyakran kifejezetten magas színvonalú oktatásban részesülnek, hasznosnak tartják, amit tanultak, hiszen később például megkönnyíti a boldogulásukat a multikulturális egyetemi környezetben.
A brit állami hitoktatás alapjait Winston Churchill konzervatív kormánya fektette le 1944-ben. A jelenlegi szabályozás szerint minden államilag támogatott oktatási intézmény köteles hittant tanítani, az első tanévtől kezdve egészen a tizenharmadik év végéig. A szülők a gyermeküknek, a 18 évesnél idősebb diákok saját maguknak kérhetnek felmentést, amihez indoklás sem szükséges (ez viszonylag ritka eset, más tárgyra nem cserélhető a vallásoktatás). Mivel a hittanoktatás nem része a brit nemzeti tantervnek, nem is egységes az országban. Arról, hogy az iskolák mit tanítanak, a helyi, külön erre a célre létrehozott tanácsok döntenek. Ezekben az önkormányzat, a tanári kar és a helyben érdekelt egyházak képviselői közösen alakítják ki a tantervet. A törvény csak annyit ír elő, hogy a hitoktatásnak az Egyesült Királyság egész területén tükröznie kell a keresztény hagyományokat. A brit iskolák többségében azonban nemcsak a kereszténységet oktatják, hanem legalább az iszlámot, de általában a szikh, a hindu, a zsidó és a buddhista vallások alapjait is. A diákok az első osztálytól kezdve, általában heti egy órában néznek filmeket és hallgatnak előadásokat olyan alapvető vallási fogalmakról, mint a tízparancsolat vagy az iszlám öt pillére. Ezekre az alapokra épít aztán a felső tagozatosok hitoktatása, amelyben a különböző vallások és közéleti kérdések közti kapcsolatra koncentrálnak, például elemzik, hogy mi a szikhek vagy buddhisták véleménye az abortuszról.
A brit rendszer első ránézésre rugalmasnak tűnik, mégis kevesen elégedettek vele teljesen. Több ateista szervezet küzd azért, hogy a hittant száműzzék az iskolákból. Richard Dawkins, az Oxfordi Egyetem biológiaprofesszora és közismert ateista szerző például „szervezett tudatlanságnak” nevezte a kötelező vallási tanulmányokat. A kisebbségeknek más problémájuk van: a tanterv megalkotásáért felelős tanácsokban a keresztények ugyanis kivételezett helyzetben vannak, mivel törvény írja elő az oktatás keresztény jellegét a közigazgatási területek vallási összetételétől függetlenül, pedig nem ritka, hogy muszlimok vagy hinduk vannak többségben egy-egy szűkebb városrészben. Ugyanakkor a vallási kisebbségek is megosztottak. A londoni Lambeth városrész tanácsában például a szavazati joggal rendelkező tizenhét képviselő közül négyen az anglikán egyház nevében járnak el, míg másik hét tag hét különböző keresztény szervezethez tartozik. Ezzel szemben a muszlimoknak két képviselőjük van, a buddhistáknak, hinduknak, szikheknek és zsidóknak egy-egy szószólójuk, emellett a rasztafarik és a szekuláris humanisták képviselői is részt vehetnek a tanács munkájában, de nem szavazhatnak, s vannak, akik kimaradtak.
A Konzervatív Párt és az anglikán egyház részéről is egyre több kritika éri a hittanoktatás színvonalát. Sokak szerint eleve háttérbe szorul a hittan, mivel nem kötelező belőle az érettséginek megfelelő vizsga, ráadásul David Cameron kormányának megszorításai miatt spórolniuk kell a szegényebb intézményeknek, ami legtöbbször a kevésbé fontosnak tartott hittanoktatást érinti. Egy friss kutatásból pedig kiderült, hogy a 430 megkérdezett állami iskola hittantanárai közül több mint 40 százalék nem szakképzett vallásoktató, sőt a megkérdezett általános iskolák negyedében képesítés nélküli segédtanárok oktatták a hittant, a kutatásban részt vett 130 gimnázium majdnem tíz százaléka pedig „bevallotta”, nem tartja meg ezeket az órákat.
Osztrák osztályozás
Május közepén hivatalos vallási közösségnek ismerték el Ausztriában az alavitákat, a síita vallás liberálisnak mondott szárnyának képviselőit. A három éve beterjesztett kérés teljesítésével 15-re nőtt az Ausztriában elismert vallások száma, s a 17 351 fővel jegyzett alaviták is jogot nyertek arra, hogy gyermekeik iskolai vallásoktatásban részesüljenek. Előtte legutóbb 2009-ben a Jehova tanúit ismerte el az állam vallási közösségként, mert eleget tettek a feltételeknek: közösségük legalább száz éve létezik, Ausztriában legalább 20 éve aktívan tevékenykednek, és legalább 16 861 tagot számlálnak.
Az osztrák állami általános és középiskolákban kötelező a vallásoktatás, de felmentés kérhető alóla. A tantárgyat osztályozzák, érettségizni is lehet belőle. Sokan meg is teszik, a hittantanárok általában ugyanis nem támasztanak szigorú követelményeket. A vallás tanítóit alapvetően az adott közösség vezetői nevezik ki, de az iskola vezetése is ellenőrizheti őket. A hittankönyveknek összhangban kell lenniük az állampolgári nevelés elveivel: a kontroll szükségessége elsősorban az iszlamistáknál merült fel, a gyerekeket ugyanis gyakran muszlim vallási központból küldött tanárok tanították arab vagy török nyelven, az európai felfogástól eltérő elvek szerint.
Aki egyik elismert valláshoz sincs az iskolában bejelentkezve, azaz vallás nélküliként tartják nyilván, az a hittanórák idejére felmentésben részesül. A vallási ünnepeken viszont a „bejelentkezett” gyerekek kapnak felmentést. Felmerült, hogy a vallásból felmentett tanulók etikaoktatásban részesüljenek, de olyan ötlet is akadt, hogy az etikát terjesszék ki a hittanra járókra is. A koalíciós kormány pártjai nem jutottak egyezségre, nem is annyira a tantárgy bevezetését kifogásolják, inkább a tartalmáról nem döntötték még.
Romániai változatosság
Kötelező, ám kihagyható tantárgy a romániai állami iskolákban a hittan. A szülőnek írásban kell bejelentenie, ha felmentést kér a gyermeke számára, de akkor helyettesítő tantárgyat kell választania, hogy kitöltse a heti óraszámot. A többség pártolja a vallásoktatást: az INSCOP Research áprilisi felmérése szerint 87,5 százalék ért vele egyet, 55,7 százalék szerint az ortodox vallást kell oktatni, s csak 42,9 százalék véli úgy, hogy más vallást is lehessen választani. Az erdélyi megyékben a megkérdezettek túlnyomó többsége több vallás oktatását látja szükségesnek. Bármilyen elismert vallás oktatható a heti egy órában, így Dobrudzsában, ahol sok muszlim él, számos iskolában az iszlámmal ismerkednek. A részletes éves tanterveket az érdekelt felekezetek állítják össze.
Asztalos Csaba, az országos diszkriminációellenes tanács vezetője a közelmúltban sajtóvitába keveredett az ortodox egyházzal, miután kijelentette, hogy a vallásoktatásnak mint tantárgynak a kötelezővé tétele sérti a lelkiismereti szabadságot, a szülők jogát, hogy szabadon dönthessenek a gyerek neveléséről. Szerinte a hittant is fakultatívvá kellene tenni, s akkor a hitoktatóknak nem járna fix fizetés, szerződés alapján kapnának jövedelmet, ha a diákok, szülők kérik a vallásóra megtartását. Az ortodoxok iskolai nyomulása a románság körében sem arat osztatlan sikert. Vita folyik például arról, hogy szigorúan az adott vallással foglalkozzanak-e, vagy inkább általában mutassák be a világ nagy egyházait, s szóljanak-e az órák a vallási toleranciáról. A magyar iskolákban egyszerűbb a helyzet, mert általában kialakul a konszenzus a szülők és a tantestületi vezetők között, hogy milyen felekezetű hitoktató tartsa meg az órákat, s az is jellemző, hogy ezekre más vallásúak is beülnek. A nagyobb magyar közösségek iskoláiban viszont több egyház is megtartja saját vallásóráját.
Amerikai szétválasztás
Az alapító atyák az USA-ban szándékuk szerint határozottan különválasztották az államot és az egyházat az amúgy leginkább a szólásszabadság kapcsán idézett első alkotmánykiegészítéssel, amely kimondja: „A Kongresszus nem alkot törvényt vallás alapítása vagy a vallás szabad gyakorlásának eltiltása tárgyában.” Mégis hosszú időn keresztül természetes volt, hogy az állami iskolákban imádkoztak és hittant oktattak. Harc leginkább azon volt, hogy a katolikus vagy a protestáns Biblia, illetve imádság kapjon szerepet.
Mint a legtöbb kardinális kérdésben, ebben is az USA legfelső bíróságának ítéletei taposták ki az ösvényt a gyakorlat és a törvényhozók számára. Az alkotmánybírósági szerepet is betöltő testület először a szövetségi államokra is érvényessé tette az első alkotmánykiegészítés hatályát, majd 1948-ban korszakos döntéssel, 8:1 arányú többséggel az abban megfogalmazottal ellentétesnek minősítette, és megtiltotta, hogy az állami iskolákban az oktatási idő alatt a különböző vallások külső képviselői hittanórákat tartsanak azoknak a gyerekeknek, akiknek a szülei ezt kérték. Négy évvel későbbi döntésükkel lehetőséget adtak arra, hogy iskolaidő alatt a tanulók külső helyszínen vallási oktatásban részesüljenek, ami ennek ellenére alapvetően vasárnapra tevődött át.
Az újabb szigorítás 1963-ban következett, amikor – szintén csupán egy ellenszavazattal – a legfelső bíróság kimondta, hogy az állami iskolákban tilos vallási céllal foglalkozni a Bibliával, azt csak világi módon, azaz például történelmi dokumentumként szabad kezelni a tananyagban. A szervezett iskolai imádkozásokat a testület 1962-ben nyilvánította alkotmányellenesnek, 2000-ben pedig azt is kizárta, hogy sporteseményeken – a kereset középiskolai amerikaifutball-mérkőzéssel kapcsolatban született – ilyet hivatalosan tartsanak. A legfelső bíróság 1968-ban azt akadályozta meg, hogy a középiskolai biológia tantervből kivegyék az evolúcióelméletet, deklarálva, hogy az „értelmes tervezés” alternatívaként beerőltetni javasolt elmélete a Teremtés könyvén alapul, ezért sértené az állam alkotmányosan előírt világnézeti semlegességének követelményét. 1987-ben pedig megtiltotta a legmagasabb bírói fórum, hogy a biológiatanárokat a darwinizmus mellett kötelezzék a kreacionizmus oktatására is az állami iskolákban.
A washingtoni Pew Research Center kutatóintézet felmérése alapján az amerikaiak kétharmada szerint túlságosan kilengett az inga liberális irányba, és nem kellene az iskoláktól és a kormányzati intézményektől ennyire távol tartani a vallást. A leggyakrabban az első alkotmánykiegészítés szólásszabadságot rögzítő részére hivatkoznak, amikor formailag önszerveződő imádkozásokat tartanak az iskolákban, kínosan figyelve például arra, hogy a futballmérkőzésen ne a hangszóróból szóljon – mert akkor egy 2000. évi legfelső bírósági döntés értelmében hivatalos támogatásnak minősülne –, hanem a diákok a pályán vagy az öltözőben összefogózva végezzék. A világnézeti semlegességre pedig nyilvános eseményen úgy ügyelnek, hogy Isten nevét említik, de Jézusét nem. Az USA középső és déli államaiban – az úgynevezett bibliaövezetben – diákklubokat hoznak létre a Biblia tanulmányozására, ami már nem feltétlenül mentes a konzervatív protestáns vallási felhangoktól, és sorra alakulnak a vallási önképzőkörök, amelyek tájékoztató füzetekkel igyekeznek csatlakozókat szerezni.
