Horvátországnak is megvan a maga megfigyelési botránya, s az egyik fő szerepet az ellenzéki Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) tavaly megválasztott elnöke, Tomislav Karamarko játssza. Az 1999-ben elhunyt Franjo Tudjman által alapított nacionalista párt azzal gyanúsította meg ugyanis a kormányzó szociáldemokratákat, hogy megfigyeltek több ellenzéki politikust. A vádak visszafelé sültek el, mert kiderült, hogy amíg Karamarko 2008–2011 között belügyminiszterként szolgált, a hatóságok követték Mladen Bajic főügyész, illetve nyolc oknyomozó újságíró mozgását.
Karamarko tagadja, hogy törvényellenesen cselekedett volna, ám közben az 1959-ben, a tengerparti Zadar közelében született, kétgyermekes politikusnak más fronton is védekeznie kell. Hosszas habozás után bevallotta ugyanis, hogy már egy évvel ezelőtt elvált a feleségétől, ami azért is kellemetlen számára, mert egész pályafutása során igyekezett hithű katolikusként feltüntetni magát. Vallását már az egyházakkal nem szimpatizáló jugoszláv időkben sem takargatta, 1980-ban belépett a Mi nevű katolikus ifjúsági szervezetbe.
A valláshoz fűződő kapcsolata a múlt hónapban is botrányba sodorta: a sziszeki helyhatósági választáson a HDZ – Karamarko jóváhagyásával – olyan plakátokkal jelent meg, amelyeken egymás mellett van egy tiszta, keresztet tartó, illetve egy véres, vörös csillagot szorongató kéz. A párt nevében biztonságos holnapot ígérő reklám a katolikus többségű országban is botrányt keltett, hiszen a HDZ közvetve a kommunista múlthoz kötődéssel vádolta baloldali politikai ellenfeleit.
Karamarko, aki fiatalon gitározott és kosárlabdázott – ezek máig a kedvenc időtöltései –, s a zágrábi jogi egyetemet félbehagyva végül történelem szakon végzett, pályafutásának meghatározó részét a rendőrség, illetve a titkosszolgálatok kötelékében töltötte. Miután alapítóként 1989-ben részt vett a HDZ zágrábi csoportjának születésében, előbb Josip Manolic, később pedig Franjo Greguric kormányfő hivatalát irányította, majd 1993-ban a zágrábi rendőrség vezetőjévé, 1996-ban pedig belügyminiszter-helyettessé nevezték ki. A 2000-es elnökválasztáson Stipe Mesic kampányát irányította, s miután a politikus elnyerte a hivatalt, Karamarkót tette a Nemzetbiztonsági Hivatal, 2002-ben a kémelhárítás, 2006-tól előbb a horvát hírszerző szervezet, a SOA, majd a belügyminisztérium élére. Pártvonalon is sikerült Karamarkónak előrelépnie: 2012-ben őt választották meg a HDZ vezetőjének, Jadranka Kosor volt kormányfő helyére, pedig néhány évre kilépett a pártból, s csak tavalyelőtt tért vissza a szervezetbe.
Mindezt annak ellenére sikerült elérnie, hogy fiatalabb korában összeütközésbe került a törvénnyel. Még a jugoszláv időkben, 1982-ben horvát nemzeti lobogót lengetett a Vatikánban, amiért a belgrádi hatóságok évekre bevonták az útlevelét. Akadnak, akik viszont azzal vádolják, hogy a húszas éveinek közepén illegálisan jutott hozzá különféle elektronikai berendezésekhez, s amikor egy állítólag bűncselekményből származó rádió eladásakor lebukott, bevitték a rendőrségre. A fogdában – áll a több horvát újsághoz eljuttatott dokumentumokban – felajánlotta, hogy együttműködik a titkosszolgálattal, ha a hatóságok nem büntetik meg, s nem értesítik szüleit a „csínytevéséről”. A más forrásokból meg nem erősített információ szerint a titkosszolgálat alkalmazta, s a feladata az volt, hogy figyelje, kik folytatnak államellenes propagandát. Egy másik, ugyancsak névtelen beszámoló alapján a SOA vezetőjeként is vétett a törvény ellen: e szerint ő állította le azt a vizsgálatot, amely azt lett volna hivatott kideríteni, hogy a Sziszek környékén harcoló horvát katonák követtek-e el háborús bűncselekményeket a helyi szerbek ellen az 1990-es évek közepén.
Bár Karamarko megosztja a horvát választókat, ahogy csökken a harmadik éve kormányzó baloldali kormánykoalíció népszerűsége, úgy javulnak a HDZ élén a győzelmi esélyei. A közvélemény-kutatások szerint pártja támogatottsága növekvőben van, s a megkérdezettek jó része alkalmasnak tartja a kormányfői tisztségre.