Öt-hat éven belül önellátóvá tehető a fertődi Esterházy- kastély – mondta a XVIII. századi épületben tartott kihelyezett kormányülésen Zumbok Ferenc, a műemlék felújításáért felelős kormánybiztos, amire Orbán Viktor miniszterelnök annyit válaszolt, hogy megfelelő koncepció esetén átadják a szükséges ingatlanvagyont a kastélynak. Az eddig mintegy 5 milliárd forintba került felújítások nyomán kívülről megújult az épület, számos termet is sikerült helyreállítani, s várhatóan ősszel kezdődhet mintegy negyedmilliárd forintból az egykori rózsakert és az angolkert rendbehozatala. A kastély egy részében lakik Esterházy Antal herceg, aki a kormányülés előtt „az ősök nevében” köszöntötte a testületet.
Felújított Fertőd