Fideszes főenergetikus

  • HVG

Dorkota Lajos, a Fidesz országgyűlési képviselője és dunaújvárosi választókerületi elnöke, a Fejér megyei kormánymegbízott veszi át az újjáalakított, hatáskörében megerősített Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal irányítását a következő hét évre Horváth Pétertől. Az egykori Mol-igazgató szakértelmére ugyanakkor továbbra is számít a kormány, emiatt még egy sarkalatos törvényt is módosíttatott. A lex Horváth az állami vállalatokat kiveszi a korábbi összeférhetetlenségi szabály alól, amely szerint az energiahatóság távozó elnöke és elnökhelyettese egy évig nem létesíthet munkaviszonyt olyan gazdasági társasággal, amelynek jogát vagy jogos érdekét a hivatal döntése a megbízatás megszűnését megelőző három évben érintette. A módosító indítvány indoklása szerint „a szakterület átfogó ismeretével, nagy gyakorlattal rendelkező” szakembereket nem lehet elzárni attól, hogy tapasztalataikat többségi állami tulajdonban lévő cégeknél kamatoztassák.

Hozzászólások