Párizs – Pinault adomány
A második ópiumháború záró időszakában kelt lába a pekingi Nyári Palotát ékesítő 12 bronzszobornak, amelyekből kettőt a francia nagyvállalkozó és műgyűjtő most visszaad Kínának. Az állatfejeket ábrázoló sorozat két darabja Yves Saint Laurent gyűjteményében volt az utóbbi évtizedekben, majd a divatguru halála után árverésen szerepelt. Magánkézbe jutásukat a kínaiak úgy akadályozták meg, hogy licitáltak a szobrokra, majd nem fizették ki az árukat. Pinault, aki a Christie's tulajdonosa is, feltehetően ezért döntött úgy, hogy a szükségből erényt kovácsol.
Jeruzsálem – kettős restitúció
Max Liebermann német impresszionista festő saját wannseei kertjét ábrázoló festményének korábbi tulajdonosait nem sikerült kideríteni, így a művet a második világháború után átadták egy restitúciós ügyeket intéző izraeli szervezetnek, ahonnan az Israel Museumba került. A közelmúltban találtak viszont egy fotót, amelyen a festmény felismerhető egy neves berlini műkereskedő család egyik tagja, Max Cassirer lakásának falán. A múzeum ezt követően felkutatta Cassirer leszármazottait, megvásárolta tőlük a képet, így az továbbra is a birtokában maradhat.
New York – vissza Kambodzsába
Húsz éven keresztül a New York-i Metropolitan Museum ázsiai szárnyában volt kiállítva az a két, X. századi khmer szobor, amely nemrég jutott vissza Phnompenbe. A kőből faragott, életnagyságú figurákat a polgárháborús zűrzavart kihasználva, az 1970-es években lopták el az Angkor romvárostól 80 kilométerre fekvő Koh Ker templomból. A Metropolitan Museum furcsamód adományként jutott a két szoborhoz, és nem volt tudomása arról, hogy illegálisan kerültek az országba. A fővárosi Nemzeti Múzeumon kívül az Angkor melletti Sziemreap múzeuma is igényt tart a szobrokra.
Köln – egy Kokoschka-portré
Oskar Kokoschka 1910-es expresszionista festménye Tilla Durieux színésznőről 2008 óta volt vita tárgya a legendás műkereskedő, Alfred Flechtheim örökösei és a kép jelenlegi tulajdonosa, a kölni Ludwig Múzeum között. A múzeum számos más képpel együtt Joseph Haubrich helyi műgyűjtőtől kapta ajándékba a portrét 1946-ban. Haubrich a művet, annak előéletét nem ismerve, jóhiszeműen vásárolta tizenkét évvel korábban. A vita elhúzódásának fő oka az volt, hogy nem egyértelmű, Flechtheim valóban kényszer hatása alatt, vagy önként, korábbi adósságok rendezése okán vált meg a műtől. A múzeum most döntött a több millió eurót érő kép átadásáról, és tárgyalásokat kezdeményezett az örökösökkel arról, milyen feltételekkel maradhatna a kép továbbra is jelenlegi helyén.
Washington – csontváz a szekrényből
A 70 millió évvel ezelőtt élt tirannoszaurusz „million dollar babynek” nevezett, felbecsülhetetlen eszmei értékű csontvázát a Góbi sivatagban találták Mongóliában, s csempészek juttatták el apró darabokban az Egyesült Államokba. Ott egy ősmaradványokra szakosodott floridai kereskedő rekonstruálta, és angliai eredetűnek beállítva egymillió dollárért értékesítette tavaly egy aukción. A hatóságoknak szemet szúrt a dolog, és némi nyomozás után kiderítették a csontváz valódi történetét. A földből előkerült leletek a mongol törvények szerint az állam tulajdonát képezik, így az ősállat maradványai hamarosan ismét megteszik a hosszú légi utat – most már egyben, hazafelé.