Az öregek és a régi vágású középkorúak családformája lesz fél évszázadon belül a jellemző házastársi kapcsolat Magyarországon, ha a jelenlegi ütemben növekszik a hagyományos együttélési formát elutasítók tábora. A rendszerváltás óta az esküvők száma évi 66 ezerről 36 ezerre csökkent 2012-re, a házasságban élő 40 év alatti férfiak aránya pedig 77 százalékról 47-re zuhant. Egyre több olyan vidék akad, ahol az újszülöttek többsége egy ideje már nem az állam által „szentesített” párkapcsolatból származik, hanem házasságon kívül jön világra. Újabban egész megyékben (Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod-Abaúj-Zemplén, Somogy) az anyakönyv-vezetői áldást követő szülés már szinte szokatlannak számít.
A társadalmi folyamatok bizonyos irodalmi fikciókra is rácáfolnak. Slawomir Mrozek 1964-es tragikomédiája, a Tangó fél évszázaddal ezelőtt azt sugallta, hogy a kiüresedő társadalmi konvencióktól megszabadulni óhajtó beatnemzedék gyermekei újra rendpárti konzervatívok lesznek, akiknél a nagymamáknak például már az életükben is kvázi a ravatalon lesz a helyük az újra divatba jött többgenerációs családokban. A hippi életérzést az 1960-as évek nemzedéke egyre több jel szerint mégsem fogja magával cipelni a sírba. Ellenkezőleg, a magánszféra ötven évvel ezelőtti eszméinek valóra váltásában történetesen épp a beatnemzedék gyermekei látszanak igencsak elszántnak.
Stiller Ákos
Nemcsak az élettársi kapcsolatok robbanásszerű terjedése vezetett oda, hogy a felnőtt-társadalom többsége immár nem házastársi kapcsolatban él. A házassági köteléket vállaló férfiak száma például egyetlen nemzedék alatt egymillióval csökkent: 1980-ban még 2,8 millió olyan férfi akadt Magyarországon, aki házastársi hűséget fogadott, tavaly januárban viszont már csak 1,8 millió. A hölgyek esetében a házasok aránya még alacsonyabb, a legalább 15 éves nőknek a múlt évben már csupán a 42 százalékát tartották nyilván férjezettként. Az egy nemzedékkel korábbi hasonló adatok mintha még másik országból érkeztek volna: 1980-ban a férfiaknak 71, a nőknek 64 százaléka volt házas.
Az állami áldás nélkül létesített, egykor vadházasságnak is nevezett párkapcsolat egyes kutatók szerint alulról szivárogva tört magának utat Magyarországon – első képviselői kifejezetten alacsony státusú, vallástalan, jórészt roma származásúak voltak. Az élettársi közösség később mind elfogadottabb lett az elváltak és az özvegyek, illetve a konvenciókkal kevésbé foglalkozó diplomások körében is. Az anyakönyv-vezetői jóváhagyás nélkül összeköltözők számának emelkedését jól illusztrálja, hogy 1980-ban 2,8 millió férj-feleség kapcsolaton alapuló családhoz képest még csak 62 ezer élettársi viszonyt regisztrált a KSH, 2011-ben viszont 1,8 millió házaspárra már 405 ezer szabadabb kapcsolatban élő pár jutott.
A társadalomstatisztika történetében először tavalyelőtt regisztrálták azt, hogy már nem a kétszemélyes, hanem az egytagú háztartásokból van a legtöbb Magyarországon. A 2011-es cenzus adataiból az is kiderül, hogy a 30 és 50 év közötti korosztályhoz 183 ezer olyan egyedülálló nő és férfi tartozik, akinek korábban sem volt házastársa (a rendszerváltás idején a hasonló személyek számát 61 ezerre becsülték).
A népesség atomizálódása a régi életstratégiák megváltozásával, a családalapítás-karrierépítés sorrendjének új keletű felcserélésével ugyancsak összefügg. A hagyományos családformát persze nem csak az új, szingli szubkultúra erodálja. A harmincas éveikben járó, stabil párkapcsolattól idegenkedő, jól szituált, fogyasztásorientált diplomások (számukat szakértők itthon pár tízezer főre becsülik) mellett megjelentek a kényszerszinglik. Ők hosszú távon egyáltalán nem óhajtanak tartós kapcsolat nélkül élni, sőt kifejezetten vágynak gyermekre és állandó partnerre, a gyors egzisztenciateremtés szándéka miatt e céljaikat azonban gyakran olyan sokáig jegelik, hogy végül minden tekintetben kifutnak az időből.
Az életformaminták fellazulásával párhuzamosan egyre nő idehaza a gyermeküket egyedül nevelő szülők (elsősorban anyák) száma. E kategóriába már nemcsak az elvált házastársak egy része tartozik, hanem azok is, akik esetleg hosszabb párkapcsolat nélkül döntöttek úgy, hogy egyedül nevelik fel gyermeküket. A fővárosban ma már a gyerekes famíliáknak körülbelül az egynegyede egyszülős – derül ki a legutóbbi cenzus adataiból. A megyék közül hagyományosan Csongrádban magas az ilyen családok aránya, miközben Nyugat-Dunántúlon még tartós párkapcsolaton alapul a gyerekes háztartásoknak több mint a négyötöde.
A társadalmi szinten erősödő elmagányosodás ugyancsak összefügg az élettartam alapvetően pozitív társadalmi folyamatnak tekinthető kitolódásával. Ez elsősorban a nők élethosszkilátásain javított, miközben a férfiak perspektívája ilyen értelemben keveset változott. Az aszimmetrikus helyzetre jellemző, hogy sem az első, sem a második világháború nem tett annyi feleséget özveggyé Magyarországon, mint a férfiak és a nők 1970 óta igencsak eltérően alakuló egészségügyi állapota. Míg 1920-ban 441 ezer, 1949-ben pedig 608 ezer férjét túlélt, s újabb házasságra nem lépett özvegy élt társ nélkül itthon, jelenleg már csaknem hétszázezer az ilyen státusú asszonyok száma.
Az Orbán-kormány nemcsak törvényi előírásokkal, hanem alkotmányos rendelkezésekkel is a hagyományos családformákat akarja újra megerősíteni. A lakosság egyre több rétege viszont továbbra is a szabad párkapcsolattal látszik inkább rokonszenvezni. A Fidesz–KDNP a tradicionális minták mellett elsősorban azzal érvel, hogy a házasságban élő párok kapcsolatából több gyermek származik, mint az élettársi együttélésekből. E különbség azonban fokozatosan csökken: 2011-ben száz házastársi kapcsolaton alapuló családban 299, ugyanennyi élettársi kapcsolatra épülőben 291 személy élt. A négy és ennél több gyereket nevelő családok esetében pedig éppenséggel az utóbbi családtípusnál a magasabb a nagyobb famíliák aránya. A társadalmi reprodukció szempontjából egyre kisebb tehát az eltérés a két versengő családforma között. A jövőre hatályba lépő új polgári törvénykönyv mégis éles különbséget tesz a házassági és az élettársi kapcsolat között. Csak az előbbi tagjainak garantálja a teljes körű intézményes állami védelmet, így például azt, hogy a kapcsolat megszakadása esetén az egyik fél ne találja esetleg hirtelen az utcán magát.
BABUS ENDRE
