Kevin Rudd: vissza-visszatérő ausztrál politikus

  • HVG

„Megváltoztam” – fogadkozik az ismét az Ausztráliában kormányzó Munkáspárt élére, és ezzel a miniszterelnöki posztra került Kevin Rudd. A brit mintára a pártvezér kihívásával, két választás között hatalomra jutott politikust három éve azért buktatták meg társai, mert népszerűtlenné vált, miután a kétségtelen intelligenciájához párosuló gőggel irányította az országot. 2010-ben helyettese, Julia Gillard puccsolta meg, most ugyanő szenvedett vereséget, és a párviadal előtti bejelentéséhez tartva magát visszavonul a politikától. Az 55 éves Rudd pedig azt ígéri, hogy ezúttal mások véleményét is figyelembe véve, nem pedig önfejűen kormányoz, ám kevés ideje maradt ezt bizonyítani, mert a szeptemberre kiírt parlamenti választásnak nem a Munkáspárt az esélyese.

Rudd 1957 szeptemberében Queensland szövetségi államban, egy farmon, négy gyerek közül a legkisebbként született. Csak 11 éves korában derült ki számára, hogy a földet csupán bérlik, mert amikor apja autóbalesetben meghalt, az anyjával és a nővérével el kellett hagyniuk az otthonukat. Időnként autóban aludtak, és a kamaszkori nélkülözésnek, valamint apja sorsának – aki nem a balesetben elszenvedett sérüléseibe, hanem az elhanyagolt vidéki kórházban kapott fertőzésbe halt bele – tulajdonítja, hogy hiába konzervatív környezetben cseperedett fel, már fiatalon a szociális körülmények javítását ígérő baloldali Munkáspárthoz csatlakozott. Az általános iskolában nem tűnt ki, a középiskolát viszont már osztályelsőként végezte. Inkább a könyveket bújta, mint sportolt volna, amiben szerepet játszott, hogy gyerekkori reumatikus megbetegedése a szívére húzódott, és 1993-ban és 2011-ben is szívbillentyűműtéten esett át.

Az angol és ír szülőktől – apai ágon Angliából Ausztráliába toloncolt fegyenctől – származó Rudd a fővárosban, Canberrában található Ausztrál Nemzeti Egyetemen tanult, és Ázsiára szakosodott, olvasmányaira támaszkodva ugyanis úgy vélte, azé a kontinensé a jövő. 1981-ben szerzett diplomát kínai történelemből és a kínai nyelv mandarin változatából. Ugyanabban az évben vette nőül az egyetemen megismert Therese Reint, akivel egy lánya és két fia született; a felesége sikeres üzletasszony, jól menő munkaerő-közvetítő céget épített fel. Rudd a külügyminisztériumban helyezkedett el, előbb Stockholmba, majd Pekingbe küldték ki, ahol csiszolta a kínainyelv-tudását. Az élő beszéd jobb ismerete rá is fért, a fáma szerint a kínai fél képviselői meghökkentek, amikor egy tárgyaláson úgy fordította az ausztrál nagykövet szavait, hogy a kétoldalú kapcsolatokat a közös orgazmusok jellemzik.

Megunta a diplomáciai pályát, és 1988-ban a Queenslandben ellenzékben lévő munkáspárti vezető, Wayne Goss kabinetfőnökének szegődött. A következő évben megnyerték a választást a szövetségi államban, Rudd pedig Goss befolyásos háttérembere lett. 1995-ben a párt elveszítette a választást Queenslandben, egy évre rá Rudd megpróbált bejutni a szövetségi parlamentbe, de kudarcot vallott. Ráébredt, hogy technokrataként nem tud érvényesülni, ezért – bár a hátbaveregetős közvetlenséget soha nem sajátította el – két évvel később már politikusként kampányolt, és mandátumot is szerzett. Ezután tudatosan építette karrierjét, 2002-től az egyik népszerű reggeli tévéműsorban rendszeres meghívottként szerepelt, de 2003-ban, majd 2005-ben is úgy döntött, még nem indul a pártvezéri posztért. 2006-ban viszont már diadalmaskodott, a szakszervezetek támogatását Gillard hozta.

A Munkáspárt Rudd vezetésével 2007-ben, 11 és fél év után kibillentette a hatalomból a liberális–nemzeti koalíciót, és az újdonsült miniszterelnök első dolga volt aláírni az üvegházhatást kibocsátó gázok csökkentéséről szóló kiotói szerződést, a második pedig a bocsánatkérés a gyerekkorukban a családjuktól elvett és fehér nevelőszülőknek adott őslakosoktól. A kampányát az sem akasztotta meg, hogy az ausztrál lapok nyilvánosságra hozták: egy 2003-as New York-i hivatalos útján két társával megfordult egy sztriptízbárban, ahol nem látták szívesen. A politikus nem mentegetőzött, annyit mondott, olyan részeg volt, hogy semmire sem emlékszik. A népszerűsége még nőtt is, hiszen az ausztrálok megörültek, hogy Rudd nem feltétlenül merev politikus, hanem „egy közülük”. A katolikus hitről az anglikánra váltott, rendszeresen templomba járó Rudd úgy véli, mindenki követhet el hibákat, gyakorló keresztényként pedig a nácik által a második világháború végnapjaiban kivégzett német evangélikus lelkész–teológus, Dietrich Bonhoeffer a példaképe.

Hozzászólások