„Szeretek otthon lakni” – indokolta egyszerűen a pénzügyi szektorban dolgozó Kopcsa Balázs, hogy bár megtehetné, mégsem repült még ki a szülői házból. Kiválóan kijön a családjával, saját, jól szeparált szobája van, ráadásul így szabad programokra, sportra is több ideje jut – ezek döntésének érzelmi és kényelmi indokai. Emellett vannak anyagiak is: pénzkidobásnak tartaná az albérletet. Szülei és bankhitel segítségével sikerült már saját lakást vásárolnia, de azt kiadja, a bérleti díjból pedig inkább törleszti a hitelt. „Mire eljön az önállósodás ideje, én már nem szorulok majd a szüleim segítségére” – összegzi megfontolásait.
Jelentősen kitolódott az önállósodás kezdete, a családalapítás időpontja. Ez főként a férfiakra jellemző: a harmincasok 14 százaléka él még „gyerekként”a szüleivel, míg a nőknek csupán a négy százaléka. Igaz, a többség kényszerből ragad otthon, és nem szabad akaratából, emiatt nem is szívesen beszél róla – tapasztaltuk nem reprezentatív körkérdésünk kapcsán. A Fundamenta Lakáskassza Zrt. megbízásából készített 2013. márciusi, 18–35 év közötti fiatalok körében végzett kutatás statisztikai módszerekkel hasonló eredményre jutott. A megkérdezettek 47 százaléka még nem hagyta el a szülői házat, és csupán 11 százalékuk él albérletben. A saját otthon a többségnek csak álom: a válaszadók 35 százaléka tervezne lakásvásárlást a következő néhány évben, ám ehhez 62 százalékuknak nincs semmiféle megtakarítása, 75 százalékuknak nincs félretehető pénze sem. Önálló jövedelme a 18–35 év közöttiek 71 százalékának van, amiből a takarékoskodni tudók havi átlag 9500 forintot tudnak félretenni. Emiatt a fiatalok jelentős része a szüleire támaszkodik, vagy legalábbis tőlük vár segítséget – manapság egyre kevesebb eséllyel.
Pán Péter-szindróma – így nevezik pszichológusok a felnőtt gyerek kamaszként létezését az amerikai családterapeuta, Dan Kiley népszerű könyve nyomán. Ez szerte Európában ismert jelenség, Spanyolországban például olyan mértékű, hogy demográfiai gondot is okoz. Olaszországban külön szóval, mammonikként emlegetik a mama otthon ragadt „túlkoros” fiacskáit. Az „elszakadást” illetően az általános tapasztalat szerint a 29. év a meghatározó: aki addig nem szánja rá magát az önállósodásra, az nagy valószínűséggel a szülői házban ragad. A magyar Pán Péterek jellemzően a húszas éveik végén, a harmincas éveik elején járnak, kényelmes számukra a mamahotelként is emlegetett szülői ház, keresetüket szórakozásra költik, alig vagy egyáltalán nem járulnak hozzá a családi költségekhez, miközben igénybe veszik az otthoni „szolgáltatásokat”. Nem mindegy persze, hogy valaki a tanulmányai idején él együtt a szüleivel, vagy munka mellett is. Az utóbbiak közül az, aki még az egykori gyerekszobájában lakik, és az édesanyja teszi elé a vacsorát, még csak részlegesen felnőtt – hangoztatják kutatók.
A Tárki felmérései szerint a rendszerváltás óta megkétszereződött azoknak a 20 és 39 év közöttieknek a száma, akik a tanulmányaik befejeztével a szülői házban maradtak. Míg 1990-ben a korosztály ötöde (21 százalék), 2000-ben a harmada (34 százalék), 2011-ben pedig több mint a harmada (37 százalék) élt a szülei háztartásában, gyermek státusban. Sok második diploma, PhD fokozat nem is a tudomány iránti vonzódáson, hanem a szabadabb diákélet tartósításán, „a felnőttlét terheinek elodázásán” alapszik – vélik pszichológusok, akik emiatt már nemcsak kapuzárási, hanem kapunyitási pánikról is beszélnek.
Amiatt, hogy egyre több fiatal marad a szülői házban, jelentősen csökkent a párkapcsolatban és gyerekkel élők aránya is a fiatal felnőttek körében. Manapság annyi idős korukban vállalnak gyereket a párok, ahány évesen a szüleik két gyerekkel már túl voltak a család „kialakításán”: az első gyerekek átlagosan szüleik 28 éves korában születnek. A késlekedésnek vannak bizonyos egészségügyi kockázatai is, amelyek a gyerekvállalási tervek egészét is felülírhatják, így minél később születik egy gyerek, annál valószínűbb, hogy nem lesz testvére.
Az említett gyermek-szülő együttélésnek vannak árnyoldalai is. Az otthon élő fiatal felnőttek és szüleik között napi szintűvé válhatnak a konfliktusok, egyrészt a generációs különbségek, másrészt a fiatal „szárnypróbálgatásai” miatt. Az elengedés gyakran a szülőknek okoz gondot: sokuk számára ijesztő a gondolat, hogy a gyermekek kirepülése után a párjukkal kettesben, netán egyedül maradnak. Szakértők szerint komoly kihívás ilyenkor, gyerek nélkül, újra felépíteni az életet. Sok szülő emiatt nem is erőlteti az elszakadást.
PÁLMAI ERIKA
