Trafikstart

  • HVG

Az ígért 5 ezernél több százzal kevesebb dohánybolt nyitott ki július 1-jén, sok közülük félig üres polcokkal. A húsz évre botrányos körülmények között koncessziót szerző trafikok elhelyezkedése meglehetősen hektikus: az egyik legszembetűnőbb a szalkszentmártoni, ahol egy épületben ugyanaz a család üzemeltet két dohányboltot. Egymást érik a trafikok Újlipótvárosban és az újbudai Bartók Béla úton is, ahol 50 méteren belül négy is nyílt, a közvetlen mellékutcákkal együtt pedig mintegy két tucat. Két-két szomszédos üzlet van az ugyancsak fővárosi Kálvin téren, sőt a sárvári tüdőgondozó szomszédságában is, miközben például Óbudán, a Kaszásdűlői-lakótelep környékén vagy a Rózsadombon alig akad trafik. Minden második Tescóban és körülbelül 300 CBA-üzletben árulnak cigarettát, az Auchanokban pedig a felcsúti polgármester bizalmasainak jutott hely. Azon az 1415 településen, ahol nem nyert senki, a korábban beharangozott mozgótrafikok helyett árusítóhelyeket jelölnek ki – állítólag a helyi polgármesterekkel konzultálva. A 300 régi trafikos közül mindössze 60-an kaptak méltányossági alapon árusítási engedélyt az év végéig. Aki nem tartja be a vállalt nyitvatartási időt, annak napi 10 ezer forint büntetést kell fizetnie, és 30 nap után elveszítheti a koncesszióját.

Hozzászólások