Szerző:
Nemrégiben cirkusz költözött az utcánkba egy hónapra. Nemzeti cirkusz, nemzetközi attrakciókkal. Képzeljük most el egy pillanatra a cirkuszi zsonglőrt (ilyen most egyébként sajnos nem volt), aki egyre több tányért próbál egy vékony pálcán pörgetni úgy, hogy egyik se lassuljon le túlzottan, hogy aztán perdültét vesztve a földre pottyanjon.
Megvan a kép a fejünkben?
Nos, akkor most képzeljük el magunkat, amint reggel, közvetlenül ébredés után, félig még kótyagosan, mivel este, lefekvés előtt még gyorsan átnéztük az e-mailjeinket, válaszoltunk egy- két-három üzenetre, és végignéztük, zömével kizárólag már csak a cyber-térben kapcsolatot tartó, egykori ismerőseink és úgynevezett barátaink posztjait, amelyeket gondosan like-oltunk, vagy csak hüvelykujjunk mozgatóizmait edzve, egyetlen pillanatnyi figyelmünkre méltatva továbbpörgettünk. Szóval, ahogy kinyílt a szemünk a mobiltelefonunk hangjára, ami vagy egy már beérkező üzenet figyelmeztető pityegése volt, egy telefonhívás a mindig pörgő és aludni képtelen, vagy éppen egy másik időzónában még frissen pörgő főnökünktől, esetleg ügyfelünktől, legjobb esetben pedig az ébresztő funkció kedves trash-metal zeneszáma, hogy ezzel a lendülettel felpaprikázva pattanhassunk ki a meleg takaró alól.
Jól indul a reggel. Pont elég lesz összekaparnunk és ismét bevetésre kész állapotba hozni magunkat, de az is lehet, hogy még a csemetéinkről is nekünk kell gondoskodni, hogy életkoruk függvényében idejében a bölcsibe, oviba, esetleg már az iskolába érhessenek. Ámbár az is előfordulhat, hogy erről a fajta kihívásról karrierünk érdekében inkább tudatosan lemondtunk, hogy csak és kizárólag magunkra összpontosíthassunk.
Tehát bárhogyan is alakult az életünk, az biztos, hogy nap mint nap több színtéren is helyt kell állnunk. És nem is akárhogyan – egyre növekvő elvárások mentén, akár a magunk, akár mások részéről!
Van persze egy-egy nyugalmasabb pillanat is, például egy úgynevezett betegség kapcsán otthon töltött kényszerpihenő. Bár sok mindent inkább lábon kihordunk, csodaszerekkel kuruzsolva magunkat, hiszen orvoshoz menni sincs időnk, meg amúgy sem értenek hozzá, gondoljuk gyakorta.
Szóval ilyenkor – persze, ha gyorsan nem árasztjuk el magunkat mindenféle külső ingerrel a tv-ből, a rádióból, a YouTube-ról – előbb-utóbb egy belső hangra leszünk figyelmesek. Ez először a távolból suttogva, aztán egyre hangosabban próbál segíteni nekünk abban, hogy végre megértsük, mi is, ami valóban fontos az életünkben és mi az, amit, ha nem zárunk ki tudatosan, akkor előbb-utóbb teljesen ránk telepszik, minden pillanatban eldöntve helyettünk, hogy nekünk valójában mi a jó.
Ha a kedves olvasónak nem ismerős, amiről írok, akkor nem is biztos, hogy érdemes folytatnia a cikket, így is meghaladtam azt a három sort, amit manapság egyhuzamban el szoktunk olvasni. Ám ha úgy tűnik, mintha a cikk szerzője olvasna a gondolataiban, akkor hadd fejtsem ki kicsit bővebben, hogy mit is takar a cím: Szerepalapú időtervezés.
Mi is az a szerepalapú időtervezés?
Kezdjük hátulról: időtervezés.
Már ez is paradoxon.
Az időt nem lehet tervezni, mert az a földi viszonyok között lineárisan, egyenletes sebességgel telik. Mindannyiunknak! És ami eltelt, azt sajnos már nem tudjuk visszahozni. Ha jól fektettük be, vagy ha sajnos elfecséreltük, akkor sem. Bánhatjuk persze, hogy bárcsak több időt töltöttem volna a szüleimmel, amíg éltek, vagy a gyerekeimmel, amíg még kicsik voltak, és legalább nem a mobiljukat böngészték, amikor este mesét olvastam fel nekik az ágyban.
Sajnos, a legtöbben az idő értékét csak akkor fogjuk fel, amikor valami elveszik az életünkből. Nosztalgiával tekintünk vissza rá, és sajnáljuk, hogy akkor miért nem értékeltük többre. Mindhiába.
Szóval, nem az időt kell terveznünk, mert az adott. Valamennyünknek minden áldott nap egységesen 24 órából áll. Inkább arra érdemes fókuszálnunk, hogy mire fordítsuk ezt a könnyen elillanó, és sajnos igencsak véges erőforrásunkat.
Szerepalapú – mire is gondolok itt?
Mindannyian két nagy részre oszthatjuk fel a mindennapjainkat (és amúgy az egész életünket): magánéletre és munkahelyi tevékenységekre.
A magánéletünkben betöltött szerepeink lehetnek például a gyerek, szülő, házastárs, barát, rokon, valamilyen közösségben végzett tevékenységhez kapcsolódó szerepünk, nem utolsósorban pedig egy számunkra igen jelentős, gyakran mégis elhanyagolt személyiség, önmagunk.
A munkahelyünkön ugyanígy szerepeket töltünk be főnökként (ha sok tányért tudunk egyszerre a levegőben tartani), beosztottként, projektmenedzserként, ügyfélkapcsolati munkatársként, és felsorolhatnám az összes foglalkozás nevét, de idő hiányában (sic!) nem teszem.
És ez így jó – van egy szakmánk és van magánéletünk. Hogy mondja, kedves olvasóm? Úgy érzi, mostanában az utóbbi sajnos nem nagyon fordul elő önnel, mert állandóan készenlétben kell lennie: heti 7, napi 24 órán át hadra fogható a technikai eszközei (laptop, mobil, internet) segítségével? És amúgy sincs ideje a gyerek előadására elmenni az óvodába, mert olyan hülye időpontra teszik, amikor még javában a munkahelyén gürizik, és úgyis felveszi valaki a telefonján, és majd este megnézi a Facebookon, amikor a kicsi már alszik.
Igen, így is meglesz az élmény, valahogy... És ezek a lakóhelyi közösségek meg szülői rendezvények, amik csak az idejét rabolják a sokkal fontosabb munkahelyi feladatai elől. Csinálja az, aki amúgy is otthon van.
Nos, a többségünk így él. Jó ez így nekünk? Ki-ki eldöntheti. Ha viszont határozott „nem” a válasz, akkor érdemes meghallgatnia azt az előadást, aminek ez a címe: Szerepalapú időtervezés. Mindössze huszonöt perc az egész, pont elég arra, hogy egy-két gondolatot elültessen a fejében az előző okfejtés mentén, majd pedig átgondolhassa és tudatosabban kezelhesse az ebből következő kérdéseket. Mik a legfontosabb dolgok az életemben, amikről nem akarok lemondani? Milyen szerepeim mentén élem az életemet, és vajon egyensúlyban vannak-e ezek egymással, vagy elbillent a mérleg? És ha már így történt, hogyan tudom a vágyott egyensúlyt ismét megteremteni, hogy elégedett legyek azzal, ami nem egy próbafelvonás, hanem maga a nagybetűs ÉLET?
Viszont látásra 2019. november 29-én a HVG Restart konferenciáján, hogy közösen és egyénileg is újragondoljuk önmagunkat.
szerző: Lászky Gyula szenior tanácsadó partner, FranklinCovey Magyarország