Das WeltAuto
Das WeltAuto

Az elmúlt időszakban évente százezres nagyságrendben érkeztek külföldről használt autók, amivel alapvetően nem lenne probléma, ha a kocsik ismert előélettel futnának be Magyarországra. Mivel azonban ezek a négykerekűek javarészt ismeretlen múltúak, könnyen mi is bajba juthatunk. Amennyiben kocsinkról esetleg később kiderül, hogy a szürkeimport részeként jött hazánkba, akár a NAV vagy a rendőrség is lefoglalhatja, mint az több esetben is történt.

A korábbi évek statisztikáját böngészve látható, hogy évről évre nő a határon túlról vásárolt gépjárművek száma. Tavaly megközelítőleg 100.000 gépkocsi érkezett külföldről, s ez a tendencia az idén is folytatódott: az első három hónapban 26 százalékkal több kocsit hoztak be, mint 2014 hasonló időszakában. Elgondolkodtató tény, hogy ezeknek a négykerekűeknek közel 60 százaléka 10 évnél idősebb, ergo évente megközelítőleg 60.000, kifejezetten idős gépkocsi jön Magyarországra.

"Másfél millió forintért Audit, BMW-t venni csábító lehetőség, még akkor is, ha 10-15 éves a kiszemelt modell. Azonban sokan nem kalkulálnak azzal, hogy ezeknek a gépkocsiknak igencsak drága a fenntartása. Ha nincs szerencsénk, akkor az autó árának a sokszorosát költhetjük el ismét a vétel után" - vélekedik Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója. A szerződést követően ez csak egy probléma a sok közül, ugyanis ilyenkor szokott jönni a feketeleves: a kocsiról kiderül, hogy jóval több kilométert futott a bevallottnál, de abba is belefuthatunk, hogy a sérülésmentesnek vallott négykerekű négy helyen volt törött. Nem beszélve emellett a klónozott, összehegesztett gépkocsikról, melyeknek komoly műszaki problémáik is lehetnek.

Frank György azt is hangsúlyozta, hogy az autóimport melegágya a törvényi szabályozás, amely lehetővé teszi a bűnözőknek, hogy eredetiségvizsgálat nélkül importáljanak kocsikat, s mivel a bűnügyi nyilvántartásban sem ellenőrzik a járműveket, azoknak a tisztaságában nem lehetünk biztosak.

A szürkeimport az elmúlt időszakban számos kellemetlen esetet szült, hiszen amennyiben a fent említett okok egyike miatt hatósági eljárás indulna autónk kapcsán, úgy az illetékes szervek bármikor lefoglalhatják azt.

Így járt nemrég egy BMW-tulajdonos, akinek az autójáról másfél évi használat után derült ki, hogy klónozták, azaz egy létező, megegyező típusú, makulátlan előéletű autó adataival ruházták fel. Április közepén a rendőrök országszerte száznál több gépjárművet foglaltak le, amelyek gazdái csak az intézkedéskor szereztek tudomást arról, hogy lopott autót vásároltak.

"Ilyen és ehhez fogható esetek százával fordulnak elő hazánkban, s mindaddig, amíg nem élünk át hasonlót, csak legyintünk a történtekre. Persze nem mindig kell ilyen drasztikus esetekre gondolni, a leggyakoribb a kilométeróra-tekerés és az eltitkolt előélet" - összegzett a Das WeltAuto márkaigazgatója. "Hogy ne járjunk pórul, legyünk nagyon figyelmesek, amikor használt autót vásárlunk, és vegyük a fáradságot, hogy elvisszük a kocsit egy átvizsgálásra. Amennyiben pedig az eladó nem hajlana rá, álljunk tovább, és keressünk másik példányt!" - tette hozzá.



Az oldalon elhelyezett tartalom a Porsche Hungaria Kft. közreműködésével jött létre, amelynek előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.