A magunk örömét keresni - Merre és hogyan?

Szexuális forradalom magyarul

Magyarországon persze a szexuális felvilágosodás is lassabban zajlott, mint például az Egyesült Államokban. Annak ellenére, hogy 1959-től létezett a fogamzásgátló tabletta, itthon csak a hetvenes évek elejétől lehetett kapni, és akkor is csak a nagy hormontartalmú változatokat. A házasság előtti nemi életről sokáig hallgatni illett, a meztelenség és a szexualitásról való beszéd tabuja pedig (leszámítva Veres Pál és Lux Elvira felvilágosító tevékenységét az egykori Ifjúsági Magazinban) csak a rendszerváltás után tört meg, és akkor sem feltétlenül a nők számára kedvezően. A kora kilencvenes évek maroknyi hazai feministájának (a Szegedi Feminista Csoport és a budapesti székhelyű Feminista Hálózat) egyik első akciója a nyilvános tereket – újságos standokat, taxikat stb. – korlátlanul elöntő női aktfotók és pornográf képek kritikája volt: matricák kiragasztgatásával hívták fel a figyelmet arra, hogy a női test ilyen jellegű eltárgyiasítása nemcsak a gyerekeket veszélyezteti, de egyúttal sérti a nők emberi méltóságát. „A pornográfia nemcsak a nőket alázza meg, hanem a férfiakat is!; Miért csak a rosszat veszitek át a demokráciából?; Szabadság ≠ szabadosság; „Féltjük a gyerekeinket! Magyar feministák a családért” – hirdették a feliratok.

Hiába volt minden igyekezet, a szocialista erkölcs helyét átvette a pornókultúra és a szépségkultusz, az egyik fajta elnyomást felváltotta a másik. Több, mindkét korszakot átélt társadalomtudós állítja, hogy az utóbbi a nők önbizalmát inkább még csökkentette. Ahogy Joó Mária írta a posztszocialista helyzetről szóló tanulmányában (2005-ben), a hetvenes években Fritz Kahn szexuális tanácsadó könyve (A szerelem iskolája) „élénk derültséget váltott ki a dolgozó feleségek és anyák körében, többek között azzal a tanácsával, hogy este a kandalló előtti fehér medvebőrön elnyúlva, beparfümözve próbálják újból meghódítani a férjüket”. Ezzel ellentétben ma – fogalmazott képletesen Joó – a nők többsége rohan beszerezni azt a medvebőrt.

Tizenévesként is meglepődve hallottam, ha valaki inkább elvesztette a szüzességét, csak hogy a tapasztalatlansága miatt  „ne bénázzon” a szerelmével, ma pedig, ahogy azt több pedagógus is megerősíti, sokszor nem is az első szexuális élmény a téma tizenhat éves lányok közt, hanem az, hogy ki tud „mélytorkozni” vagy próbálta már ki az anális szexet. Az autentikus szexuális diskurzust a maga irreális ábrázolásmódjával elnyomta a pornó, a nők élvezetről szóló diskurzusát pedig eltérítette a szex mint értékelt, pontozott teljesítmény zsarnoksága.

Sokan érzik úgy a környezetükben, elvárás lett, hogy a nők már fiatalon elég bevállalósak legyenek, ugyanakkor ne legyenek – eufemizmussal élve – „könnyen kaphatók”. A mai huszonévesek az egymásnak ellentmondó elvárások közt kénytelenek egyensúlyozni: a szexuális aktivitás illetve a gyakori partnerváltogatás terén továbbra is működik a nemi alapú kettős mérce, és a (férfi megfelelővel nem rendelkező) „leribancozással” történő megszégyenítés, a slut shaming. Azaz, keresheti éppen egy nő a saját örömét, ám ha merészel nem igazodni az elvárásokhoz, retorzióra számíthat. „Miért nem lehet emberként tisztelni egymást akkor is, ha csak egy éjszakát töltünk együtt?” – tette fel a jogos kérdést a 25 éves Erika, akinek gyakran vannak alkalmi kapcsolatai. Tisztában van azzal, hogy ezért a környezetében degradálóan beszélnek róla a férfiak, de ezt igazságtalannak érzi. „Megvoltam nekik? Ők is megvoltak nekem!” – von vállat. „Miért kellene szex nélkül élnem, ha épp nincs pasim?” – kérdezi, rávilágítva arra, hogy még ma is él a mítosz, miszerint feltétlenül a férfiaknak nagyobb a szexuális étvágyuk. Ez a feltételezés egyébként a férfiak számára is ártalmas, mert az állandó készenlét elvárását támasztja velük szemben. Sok nő mégis megtartóztatja magát, mert – hallva a férfiak beszélgetéseit a „könnyen kapható” nőkről – attól fél, hogy különben elveszíti az esélyt egy párkapcsolatra. XXI. század ide vagy oda, a nők felosztása angyalokra és kurvákra bizonyos formában ma is működik, akadályozva, hogy a nők valós igényeik szerint alakítsák szexuális életüket. És nem csak azt.

Egy 2015-ös, nem reprezentatív felmérés (MSD Pharma Hungary Kft.) szerint Magyarországon hétből egy nő nagyon nehezen jut el az orgazmusig, a 40 év alattiak negyede szinte soha nem éli meg a gyönyört, és csak 37 százalékuk állítja, hogy könnyen, minden együttlét során eljut a csúcsra. A 40 felettieknél ezek az arányok egyértelműen jobbak. Meglepően sokan, minden második válaszadó, azaz a megkérdezettek 53 százaléka színlelt már orgazmust – leggyakrabban azért, mert éppen nem volt kedvük az együttléthez Ugyanakkor a probléma nem a nők alacsonyabb libidója, sokkal inkább a párok összecsiszolódása: a válaszadók 43 százaléka ugyanis több egyttlétre vágyna. Ezekből az adatokból is láthatjuk, hogy hiába az állítólagos szabadság, a nőknél a szexuális felszabadultság és a szexuális önrendelkezés területén még súlyos hiányosságok vannak.

Odáig azonban, hogy egy nő ki merje mondani partnerének (vagy legalább magának), ha valamivel elégedetlen, hogy „nekem ez így nem jó”, még viszonylag könnyű eljutni – a valódi probléma a „hogyan tovább?” kérdésnél kezdődik. Milyen lehetőségei vannak ma egy nőnek, aki úgy dönt, hogy a kényszeres szexuális megfelelés helyett önmagára szeretne figyelni?

Konkrétan mire gondol?

Ma már talán nagyobb esélyei vannak a partnerrel való kommunikáció sikerének, mint néhány évtizede, amikor még kockázatos volt egy nő számára bizonyos szavakat a szájára vennie. (Lux Elvira egyik könyvéből tudhatjuk, hogy a nőknek volt okuk félni, nehogy „gyanúsan rafináltnak” tartsák őket.) Ha mégsem megy könnyen a beszélgetés, ajánlható Maurice Yaffé és Elizabeth Fenwick A nemi öröm című könyve, amely közösen kitölthető teszteket is tartalmaz. Vigyázzunk azonban, mert a női orgazmus meglétét, illetve annak fajtáit, módjait sokszor igen ravasz módon sikerül az elvárások közé becsempészni, és ez aztán gátolhatja az örömünket. Sokaknak ismerős az élmény, amikor egy partner két esetlen kétperces döfködés között az élvezőművész exbarátnőivel fáraszt: bezzeg az előző csajom minden pózban csiklóizgatás nélkül, sőt „mellről”, hevesen sikoltozva el tudott menni. A végtelenségig fokozza a nőkkel szemben támasztott elvárásokat a A szürke ötven árnyalata parancsszóra élvező Anája vagy a Deep Throat fellációra élvező hősnője is. Hiába, a fenti számok és személyes interjúk sora után úgy látom, sok nő e dörgedelmek után se tért jobb belátásra és parancsolt nagyobb reszponzivitást a vaginájára – viszont az erotikus irodalom kelendősége azt mutatja, hogy sokakat foglalkoztat a kérdés: hogyan lehetne jobb a szex?

A női orgazmus állítólagos bonyolultságáról számos közhely létezik: „sok idő kell hozzá”, „meg kell tanulni”, horrobile dictu: „majd 30 (40 stb.) éves korod után jobb lesz” – utóbbit vajon melyik 18 éves hallja örömmel? Tény, hogy a reakciókban vannak egyéni különbségek, ugyanakkor mégsem olyan lehetetlen néhány praktikus tanácsot adni egyedüli vagy partnerrel való kipróbáláshoz. „Nem azért találta fel az ősember a kezet, hogy aztán a férfiak azt higgyék, mindent a farkukkal kell elintézni” – szögezi le Forgács Zsuzsa A Nap, a Hold és a Klitorisz – Kiáltvány a női orgazmusról című, emlékezetes publicisztikájában (2001), utalva arra, hogy sokaknak napjainkban is fel kell hívni a figyelmét e korábban „boszorkánycsecsnek” nevezett, kizárólag csak az élvezetet szolgáló testrész létezésére. Számtalan módon stimulálható: erősebben vagy gyengéden, a mellbimbó, a vagina vagy a hüvelybemenet egyidejű izgatásával, szemből, oldalról, hátulról, ujjbeggyel, egy ujjal, több ujjal, szájjal, nyelvvel, csiklóvibrátorral („pillangó”), hagyományos dildóval, stb. „Nem panaszkodni kell, hogy a nő fekszik, mint egy darab fa – üzeni férfitársainak a 35 éves Zoltán –, hanem elérni, hogy hullámozzon, remegjen, dobálja magát az élvezettől.” A 24 éves Zsuzsa tapasztalataiból kiderül, hogy akkor sem kell a csiklót elhanyagolni, ha (nem külső nyomásra, hanem saját igény szerint!) a hüvelyi orgazmus a cél. Mint mondja: „mivel »hagyományos módon« soha nem elégültem ki, kipróbáltuk, hogy szemből a barátom ölébe ültem és csak a csiklómat dörzsöltem a péniszéhez. Így is jó volt mindkettőnknek, én pedig közben ráéreztem a megfelelő mozgásra. Néhány ilyen alkalom után én kezdeményeztem a behatolást, és szinte azonnal elélveztem. Azóta már alaposan megismertem a testem, jól tudom, milyen szögből, hogy kell mozognom, de akkor olyan váratlanul ért, hogy örömömben sírva fakadtam. Egészen addig azt hittem, hogy velem van a baj.” Elmondtam neki: bár azzal sincs semmi baj, akinek közvetlen csiklóizgatás nélkül nincs orgazmusa, egy elmélet szerint, mivel a csikló a látható kitüremkedésnél sokkal nagyobb szerv, ami a vaginát is körbeöleli, tulajdonképpen a hüvelyinek érzett gyönyör is klitorális orgazmus. „Lehet – tűnődik el. – De kit érdekel ez olyankor?”

Egy figyelmes partner tehát sokat lendíthet előre az ügyön. Vannak viszont komplikáltabb esetek, amikor talán maga a kísérletezés is nehézségekbe ütközik – ezekről kérdeztem a Budai Tanácsadó két pszichológusát, Vida Katalint és Máriási Dórát. Orgazmuszavar esetén a terápia (egyszerűbb esetekben akár néhány alkalom is) segíthet kideríteni, hogy korábbi trauma áll-e a háttérben, vagy valamilyen gátló hiedelem, ami miatt a kliens „nem engedi meg magának” a szexuális élvezetet. A szakemberek megerősítettek a gyanúmban, miszerint a nők szexuális vágyát blokkolhatja az elvárásszerűség, a biztonságos fogamzásgátlás hiánya, illetve az elégedetlenség a saját meztelen testükkel. „A legnagyobb libidógyilkos a szégyen” – hangsúlyozta ennek kapcsán Máriási. Mit tanácsolhatok, ha ismét találkozom évtizedek óta színlelő, orgazmust soha át nem élő nővel, kérdezem. Mit mondhatnék, ha a férjtől függés – például több gyerek miatt – túlmutat azon a lehetőségen, hogy egy nő csak úgy kilépjen egy kapcsolatból és új partnerrel próbálkozzon? A pszichológusok szerint ilyen esetben a szexualitás csak az alárendelt helyzet részproblémája, és abban kell segítséget nyújtani, hogy a nő mindenben jobban tudja képviselni a saját szükségleteit, igényeit, határait, és ha nem kommunikációs nehézségekről, hanem  bántalmazásról van szó, akkor képes legyen lépni.

Annak sem kell elkeserednie, akinek nem áll módjában szakemberhez fordulni: megkönnyebbülést hozhat az őszinte beszélgetés a barátokkal; akár interneten is (a pornó által terjesztett téves információk ellensúlyozására) számos felület létezik – jellemzőbben angol nyelven – a tabuk kibeszélésére és a szükséges szakértői tudás elérésére. Ha pedig egy hosszú kapcsolatban kihűlés okozza a szexuális hullámvölgyet, Vida szerint „segít, ha a párunkat kompetens helyzetben látjuk”. Tapasztalatok és sikertörténetek alapján biztosan mondhatjuk, hogy sosem késő elkezdeni!

Antoni Rita cikke a HVG Extra A nő 2016/2-es számában jelent meg.