
Egy másik kép az ittlakunk.hu XXII. kerületi aloldalán látható.
Rékasi Károly balesetével kapcsolatban egyelőre csak értesülések vannak. Az Országos Rendőr-főkapitányság a balesetről annyit közölt, hogy egy motor és egy autó ütközött össze a Háros utca és a Gyöngyszem utca kereszteződésében kedden kora délután háromnegyed 1 körül, egyelőre ismeretlen körülmények között. A motor vezetője sérült meg a karambolban. A baleset körülményeit vizsgálják.
Az Origónak a Barátok közt című tévésorozat sajtófőnöke megerősítette, hogy a színész karambolozott, de állapotáról nem kívánt nyilatkoztni.
A Blikk úgy tudja, hogy Rékasi Károly motorjával egy kocsit akart megelőzni, annak sofőrje azonban kanyarodni akart és a színész belerohant az autóba. Állítólag a medencéje és a törzse sérült meg, zúzódások borítják a testét. Sürgősségin ápolják, szemtanúk szerint legalább öt métert repült az ütközés után, és már a helyszínen lélegeztetni kellett.
A Blikk értesüléseit támaszthatják alá a helyszíni fotók, amelyek látható, hogy az autó valószínűleg balra akart kanyarodni a Háros útról a Gyöngyszem utcába, amikor a színész motorjával belerohant.
A Hír24 úgy tudja, hogy Rékasi Károlyt a Honvédkórházban ápolják, lélegeztetőgépen van. A hírportál kereste a balesettel kapcsolatban Rékasi Károly kedvesét, Pikali Gerdát is, aki felvette a telefont, de ő azt kérte, hogy most ne zavarják.