szerző:
MTI

Az idén az első félévben mintegy 13 százalékkal több autópálya-matricát vásároltak az autósok, ami 15 százalékos bevétel növekedést eredményezett - közölte az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK).

Az első hat hónapban 30,2 milliárd forint értékben adtak el autópálya-matricát, szemben az egy évvel korábbi 26,3 milliárd forinttal, 2008-tól azonban már csak e-matricát lehet vásárolni. Az ÁAK tájékoztatása szerint az e-matricák eladásában egyre nagyobb hányadot képviseli a virtuális  - interneten, bankkártyás fizetéssel, mobiltelefonon keresztüli - értékesítés. 

Tavaly az első félévében a teljes értékesítési volumen kevesebb mint 5 százalékát tették ki virtuális tranzakciók, 2008-ban ez az arány 7 százalék fölé nőtt, és 93 százalékot tesz ki a hagyományos vásárlás. A matricák virtuális értékesítéséből származó bevétel 3,26 százalékát tette ki a teljes árbevételnek. 

Az első félévben a legszembetűnőbb emelkedés a tehergépjárművek számára árusított, D2, D3 és D4-es kategóriában kapható 1 napos e-matricánál mutatkozott, ebből a típusból 27 százalékos forgalomnövekedést regisztráltak. 
 
Némi visszaesés tapasztalható a heti e-matricák értékesítésében, mivel ebből a kategóriából az előző év azonos időszakához képest mintegy 4 százalékkal vásároltak kevesebbet az autósok. A 4-napos, a havi és az éves e-matricák forgalma 10-11 százalékkal nőtt az első félévben. 
 
Az ÁAK szerint az értékesítési darabszámok és az árbevétel általánosan növekvő tendenciája mögött az autópályák forgalmának emelkedésén kívül a gyorsforgalmi úthálózat bővülése, valamint az úthasználati díj fizetésének egyes főutakra kiterjesztése áll. 
 
A matricabevételek a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) által üzemeltetett Útpénztár költségvetésének bevételi oldalát gyarapítják, és így azokat a közúthálózat üzemeltetésére és fenntartására fordítják.
 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Autó

Mennyibe kerül a szlovén matrica?

Kedden megkezdődött Szlovéniában a július 1-jétől kötelező autópálya-matricák árusítása - jelentette be a DARS, a szlovén állami autópálya-kezelő társaság.

MTI Világ

Szlovéniában kötelező az autópálya-matrica

Július elsejétől motorkerékpárral, személyautóval és kisteherautóval – 3,5 tonna összsúlyig – csak matricával lehet közlekedni Szlovéniában autópályán és autóúton, számukra megszűnik a fizetőkapus rendszer, közölték a szlovén DARS autópálya-üzemeltetőnél.

MTI Itthon

Jövőre nem lesz úthasználati matrica

Jövőre nem lesz úthasználati matrica, ez 250 millió forintos megtakarítást eredményez, az összeget fejlesztésekre használják - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) csütörtökön.

Karácsony az M1-es interjú után hajléktalanszállókat nézett meg

Karácsony az M1-es interjú után hajléktalanszállókat nézett meg

Nem parancsolhatjuk meg az embereknek, hogy legyenek kiváló ötleteik

Nem parancsolhatjuk meg az embereknek, hogy legyenek kiváló ötleteik

Kisebb lett a fideszes Bánki Erik cégbirodalma

Kisebb lett a fideszes Bánki Erik cégbirodalma

Döntött a kormány, tényleg elviszik Debrecenbe a Természettudományi Múzeumot

Döntött a kormány, tényleg elviszik Debrecenbe a Természettudományi Múzeumot

Koronavírus: 17-re nőtt a halálos áldozatok száma, Vuhanban leállt a tömegközlekedés

Koronavírus: 17-re nőtt a halálos áldozatok száma, Vuhanban leállt a tömegközlekedés

Titokzatos milliárdos vigasztalja a gyászoló Vajna Timeát

Titokzatos milliárdos vigasztalja a gyászoló Vajna Timeát