Az adórendszer átalakítását szolgáló javaslatok között szerepel, hogy a benzin esetében 109 forint/literre nő a jövedéki adó, a gázolajnál pedig 90,5 forint/literre - ismertette az államtitkár. Hozzátette: ez a kutaknál 2,2-2,3 százalékos áremelkedést okoz majd. Az alkohol esetében a jövedéki adó 6-7 százalékkal, a cigarettánál 5 százalékkal, a fogyasztási dohány esetében pedig 10,7 százalékkal nő.
A PM számításai szerint egy félliteres sörnél 2 forintos, egy népszerű cigarettamárka esetében pedig csomagonként 36 forintos áremelkedés lehet - mondta az államtitkár.
Kérdésre válaszolva Keller László azt mondta: a béren kívüli juttatások közül egyebek között az üdülési csekkeknél és az étkezési hozzájárulásnál az adómentes feletti részre 62 százalékos munkáltatói szjá-t, és az így megnövelt alapra kivetett 27 százalékos járulékot kell befizetni.
Nő a benzin és a gázolaj jövedéki adója júliusban
Emelkedik az idei év júliusában a benzin jövedéki adója 5,3 százalékkal, a gázolajé 6,5 százalékkal - mondta Keller László, a Pénzügyminisztérium (PM) államtitkára a kormányülést követő tájékoztatón szerdán Budapesten.

Azahriah ismét odaszúrt a kormánynak
Zivatar miatt riasztást és figyelmeztetést is kiadtak
„Fuck Orbán” – skandálta a tömeg a Kneecap lengyelországi koncertjén
Washington Post: Az USA teremtette a békés és jólétben élő világot, de most éppen az ellenkező irányban halad
Trump közelebb vezényel két atomtengeralattjárót Oroszországhoz
Átveréssel, éheztetéssel és fogvatartással is toborozzák az orosz katonákat, a dezertőrökkel pedig kegyetlenül elbánnak
Országos csúccsal jutott döntőbe 50 méter háton Kós Hubert
A MÁV szerint már újraindultak a vonatok Győrnél, de olvasónk máshogy éli meg a helyzetet
Kocsis Máté bejelentette, hogy megalakul a Zebra Digitális Polgári Kör
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.