Az igazságügyi és rendészeti miniszter a következő öt év belbiztonsági és igazságügyi feladataival foglalkozó stockholmi tanácskozás szünetében nyilatkozott telefonon az MTI-nek. Elmondta: a külföldiek által vagy külföldi rendszámú gépjárművel elkövetett szabálysértések ügyében spanyol-belga-magyar munkabizottság alakul. Az EU soros elnökségét 2010 első félévétől 2011 közepéig ellátó három ország szakértői készítik elő a probléma rendezését szolgáló javaslatot.
Behajtják a külföldi közlekedési bírságokat
Magyar kezdeményezésre külföldről is behajthatóak lesznek a közúti szabálysértésekért kiszabott bírságok az Európai Unióban. Ennek feltételeit a tervek szerint a magyar uniós elnökség idején alakítják ki - közölte csütörtökön Draskovics Tibor.
Sokáig Kongó állt nyerésre, de az utolsó percekben kiharcolta a továbbjutást Anglia
A külügyminisztérium szerint 2 036 759 693 forintért magánrepülőzött tavaly Szijjártó Péter
A debreceni polgármester felszólította a Semcorpot, hogy hagyja el a várost
Politico: az Európai Bizottság vizsgálata arra jutott, uniós tisztviselőket vett célba a brüsszeli magyar állandó képviseleten működő kémcsoport
Súlyos orosz támadás készül Ukrajna ellen, Zelenszkij egyből hazaindult Írországból
Az ukrán elnök szerint Vlagyimir Putyin már jó ideje foglalkozik ennek a csapásnak az előkészítésével.