Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Alig három óra alatt elfogták a rendőrök azt a cserbenhagyó autóst, aki egy általa okozott baleset után, a segítségnyújtást elmulasztva elhajtott a helyszínről Békés külterületén csütörtökön - közölte a rendőrség pénteken.
Az akkor még ismeretlen cserbenhagyó egy mellékútról akart a Békés felé vezető útra felhajtani autójával, amikor nem adta meg az elsőbbséget egy balról érkező gépjárműnek. A főútvonalon közlekedő autó vezetője, hogy az ütközést elkerülje, az árokba kormányozta kocsiját. A vétkes segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről. A vétlen jármű vezetője nem sérült meg - tájékoztatott a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Virág Zsuzsánna elmondta: a rendőrség kérte a lakosság segítségét is, majd a gyors nyomozás eredményeként, a baleset után alig három órával megtalálta a cserbenhagyót, egy békési nőt, aki elismerte a cselekmény elkövetését. Ügye gyorsított eljárásban kerül a bíróság elé.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.