Az elsődleges információk szerint szabálytalan előzés miatt egy magyar rendszámú személyautó és egy román furgon ütközött össze a 4-es számú főúton Szolnoktól néhány kilométerre, a megyeszékhely és Abony között. A karambol következtében mindkét autó az Abony felé haladó jobb oldali forgalmi sáv melletti árokba csapódott.
A helyszínelő rendőrök szerint a furgon vezetőjének nem esett baja, ám a személyautó utasai közül három embert kellett a mentőknek kórházba szállítaniuk. Sérüléseik súlyosságáról a hatóságok még nem tudtak pontos felvilágosítást adni. A helyszínelés, illetve műszaki mentés idejére félpályás forgalomkorlátozás nehezíti a haladást.
Szabálytalan előzés okozta a súlyos balesetet
Három sérültje van annak a karambolnak, mely a 4-es számú főúton történt Szolnok és Abony között kedd délután – közölték az MTI-vel a balesetnél helyszínelő rendőrök.
Világcsúcs lenne, ha a paksi atomerőműből fűtenék Budapestet
Magyar Péter: Vizsgálják a postások halálát, a debreceni polgármesternek le kellene mondania – élőben a kormányinfóról
Meghalt két postás munka közben
Magyar Péter: Vármegyék helyett megyék, főispánok helyett kormánymegbízottak
Kiderült, kik kapják meg a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást
Tarr Zoltán: A közmédiát nem a kormány, nem a minisztérium, hanem az ideiglenes csapat alakítja át
Megrendítő képek: nyaralók és katasztrófaturisták a térdig érő Velencei-tóban
552 millió eurót kap Magyarország energiaprojektekre az EU-tól
Sulyok Tamás lemondatásának ügyében tárgyalt a Velencei Bizottsággal
Korrupciós botrány: meghosszabbították Őrsi Gergely, Láng Zsolt és Molnár Zsolt letartóztatását
Vitézy Dávid felszólította Szentkirályi Alexandrát, hogy számoljon be az általa vezetett kekva pénzügyeiről
Lépett a Védvonal: felszólították az egyik hírportált, hogy távolítsák el a súlyos beteg Kovács Ákost gyalázó kommenteket
Korábbi RTL-es lesz Vitézy Dávid tárcájának sajtófőnöke
Úgy is aranybánya a foci-vb a magyar boltoknak, hogy nem tartunk hajnali háromkor közös meccsnézéseket
Videó: hosszasan szlalomozott a biztonsági őrök között a pályára rohanó szurkoló a Belgium–Szenegál-meccsen, kis növésű társát már az oldalvonalon leszerelték
Nem igaz, hogy ezermilliárdból nem csináltunk semmit – interjú a NER sztrádakoncessziós cégének vezetőjével
Fontos új tényezőket azonosítottak a fiatalkori vastagbélrák kialakulása mögött
Egyre több fiatalt diagnosztizálnak vastagbélrákkal, a kutatók pedig most új nyomokra bukkantak.