A három teherautó egymás után haladt Salgótarján felé, amikor az első, forgalmi okok miatt, megállt az úttesten Kisterenye előtt. Az utolsó jármű az előtte szintén lassító hűtődobozos teherautónak ütközött, és a már álló tehergépkocsi platójának nyomta. Két sofőrt kórházba szállítottak, a középső jármű vezetőjét súlyos, életveszélyes állapotban.
Teherautók ütköztek, az egyik sofőr életveszélyben van
Három teherautó ütközött a 21-es főúton Salgótarján közelében pénteken, az egyik jármű vezetője életveszélyesen megsérült - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Messiék alig bírtak a Zöld-foki Köztársasággal
Az afrikaiak kétszer is hátrányból álltak fel.
Kolumbia egy góllal verte Ghánát, ezzel utolsóként csatlakozott a nyolcaddöntős mezőnyhöz
Büntetőpárbaj döntötte el Egyiptom és Ausztrália párharcát, Szalahék örülhettek a végén
Lovaggá ütnék az angolok Harry Kane-t
Nyolc éve már megkapta az OBE kitüntetést, ami már az első lépés a lovagi cím felé.
„Ha úgy látnátok magatokat, ahogy én, vennétek egy nagy tükröt, és egész nap nézegetnétek magatokat” – hogyan lett egy dán hippiből buddhista láma?
Mint sok kortársa, kezdetben Ole Nydahl is a pszichedelikumokban kereste a megvilágosodás útját, aztán egy találkozás örökre megváltoztatta az életét.
Magyar Péter nem áll le, tovább gyepálja Ádert
Most a volt államfő közpénznyelő alapítványáról posztolt a miniszterelnök.