Eltüntették a bizományba átvett autókat

További sértettjeit keresi a rendőrség azoknak a csalóknak, akik bizományos értékesítésre vettek át autókat egy bérelt pesti telepen, majd eltüntették a járműveket - jelenti a HavariaPress.

  • hvg.hu
Eltüntették a bizományba átvett autókat
A BRFK nyomozói a napokban kaptak információkat arról, hogy a XVIII. kerületi Üllői út egyik telephelyén csalók folytatnak bizományos autókereskedést. Az eddigi adatok szerint a szeptember óra működő vállalkozás bizományi értékesítés céljából vett át gépjárműveket a bérelt telephelyen, de a szerződésekben foglalt határidő lejárata után sem a gépjárművekkel, sem az ellenértékükkel nem tudott elszámolni.

A nyomozók megállapították, hogy a csalók a beadott járművekkel sajátjukként rendelkeztek, azokat jogtalanul használták, illetve ismeretlen helyre szállították el azokat, a tulajdonosok értesítése nélkül. A rendőrség feltételezi, hogy az ügynek az eddig megismerteknél több sértettje is van, ezért várják mindazok jelentkezését, akik áldozatává váltak a szélhámos társaságnak.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.