A kampány folytatásaként a Lánglovagok Egyesület most a gyalogosokat kívánja megszólítani, mivel rendkívül gyakran fordul elő, hogy nem kellőképpen mérik fel a közeledő kéklámpás jármű sebességét és távolságát, s úgy gondolják, még - akár rohanva - átérnek előttük. Vagy éppen a különféle riasztók és a városi forgatag okozta zajban tudomást sem vesznek a szirénaszóról, és megfelelő körültekintés nélkül vágnak át az úton.
Ahogy az autósokra, úgy a gyalogosokra is vonatkozik az elsőbbségadás kötelezettsége. Hiába van zebra, hiába mutat szabad jelzést nekik a lámpa, ha jön egy szirénázó tűzoltóautó, rendőrautó vagy mentőautó, nincs helye a latolgatásnak, sosem szabad lelépni a járdáról, illetőleg minél gyorsabban szabaddá kell tenni az utat.
Az egyesület kampányfilmjében ennél durvább megnyilvánulást mutat be, a Nyugati téren haladó mentőnek bemutat az egyik gyalogos.
Fityiszt mutatnak a szirénázó mentőnek
A Lánglovagok Egyesület tavaly indította a kampánysorozatát, hogy a közlekedésben résztvevők ráébredjenek, a megkülönböztető jelzéssel közlekedő járműveknek milyen fontos szabad utat adni, az elsőbbségadás elmulasztása értékes másodpercek, percek elvesztegetését okozhatják azélet- és vagyonmentésben, de rendkívül balesetveszélyes helyzetet is teremthetnek.
Para-Kovács Imre: Fából öt vaskarika
Várkonyi Andrea elvileg nem tudja, mi áll a házassági szerződésében – ha tényleg így van, az Mészáros Lőrinc vagyonára is hatással lehet
Lévai Anikó szívének kedves helyekre is folyt a pénz a Mészáros-csoport kifizetőhelyéről
Magyar és Zelenszkij első hivatalos találkozója lehet a legnagyobb áttörés a ma kezdődő EU-csúcson
Nagy Elek kamarai elnök az Orbán-féle digitális polgári körről: Ezt én sem láttam előre
Mennyire kínos összekeverni a férjedet az elnökkel? – katasztrofális lett Trump új fehér házi szóvivőjének bemutatkozása
A vagyonadó csökkentését kérik a kormánytól a vállalkozók
Százmilliókat kapott utazó nagykövetként Orbán svájci bankáraként emlegetett Nagy István
Karácsony: „A következő években sokan sokszor fogják szidni az anyukámat”
Molnár Áron: Több tízmillió forint közpénzt kapott két, Pócshoz köthető egyesület ugyanarra a rendezvényre
A külügy szerint Bánki Erik kért diplomata-útlevelet a Hungast tulajdonosának
Farkas Zoltán: „Az incidens átmászott a kerítésen”
Borzalmas a magyarok mentális állapota, még egy diktatúrában is sokkal jobban érzik magukat a fiatalok
Bombafenyegetést kapott egy budapesti általános iskola
Jól van, már reggelizett is a pápa a tüdőműtétje után
XIV. Leó szervezetéből rosszindulatú daganatot távolítottak el kedden.