Újabb magyar gyártású buszt tesztel két héten keresztül a BKV Budapesten. Az Ikarus szóló autóbusza a 22-es és az 5-ös járat vonalán közlekedik majd.

Nemecz Gábor, a BKV beszerzési igazgatója hétfőn sajtótájékoztatón azt mondta: a 13,4 méter hosszú, alacsonypadlós, klímaberendezés nélküli busz hétfőtől vasárnapig közlekedik a 22-es, június 14. és 20. között pedig az 5-ös busz vonalán. A jármű használata - mint minden tesztbuszé - ingyenes. A cél elsősorban az utazóközönség és a szakmai körök véleményének megismerése, amivel a gyártót is segíteni tudják. Hangsúlyozta: a teszt célja nem a kiválasztás, mert nem biztos, hogy ilyen buszok közlekedni fognak Budapesten. A BKV közpénzekből gazdálkodik, be kell tartania a közbeszerzési törvényt, ezért előnyhöz nem tudják juttatni a gyártót, de az egyenlő feltételeket biztosítani tudják - tette hozzá.

©

Légrádi László, a jármű vezető tervezője elmondta, hogy a busz 114 utas szállítására alkalmas, motorja teljesíti az Euro 5-ös környezetvédelmi normákat, és a BKV üzemeltetési igényeinek figyelembe vételével fejlesztették ki. Bár a mátyásföldi gyár, ahol a buszokat összeszerelik jelenleg 50 buszt tudna legyártani évente, ez a szám rövid időn belül megtízszerezhető, így a BKV ezer buszra vonatkozó megrendelését is ki tudnák szolgálni - mondta Légrádi László.Nemrégiben a BKV csuklós buszokat - egy Ikarust és egy, szintén magyar Credót - tesztelt. A beérkezett észrevételeket a még elemzik.

©

Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szóvivője a teszttel kapcsolatban az MTI-nek kifejtette: a kéthetes teszt alatt kiderült: kisebb változtatásokkal mindkét busz alkalmas arra, hogy részt vegyen a budapesti tömegközlekedésben. Az utasok hiányolták az automata ajtóvisszazáró rendszert, az Ikaruson kifogásolták az állóhelyek kialakítását, és mindkét busz utastájékoztató rendszerét érte kritika. Az észrevételek alapján a Credo Citadell kiforrottabb konstrukció, de összességében mindkét jármű jól teljesített, és az összes hiányosság kijavítható a sorozatgyártásig - hangsúlyozta.

©

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Autó

Mit tegyen koccanás, vagy defekt esetén?

Rövidebb, vagy hosszabb úton egyaránt előfordulhat váratlan defekt, vagy kisebb karambol, amely hirtelen megállásra kényszeríti az autóst. Az izgalom hatása alatt sokak képtelenek helyesen cselekedni. Ugyanakkor nem árt, ha néhány dolgot szem előtt tartunk ilyen esetekben.

hvg.hu Autó

Veszélyesek a babautánfutók – teszt

Egyre többen szerveznek családi biciklis kirándulást. Ma már számtalan olyan eszközt kínálnak a cégek, amelyek megkönnyítik a közös kikapcsolódást. Ahol a gyerekek már idősebbek, ott értelemszerűen mindenki a saját bringáját tekeri. Ahol azonban kicsik a gyerekek, ott utánfutóval, tandemmel vagy úgynevezett vontatórúddal viszik az apróságokat a szülők.

Autó

Melyik a legjobb gumi izmos autóra?

A német Auto Zeitung magazin kilenc különböző sportos nyári gumit tesztelt, hogy eldöntse, melyik a legmenőbb. A versenyzők között volt a Bridgestone és Michelin legújabb fejlesztése is.

hvg.hu Autó

Mennyire okos a xenonfényszóró? – videó

Mennyire okosak a legújabb alkalmazkodó xenon világításrendszerek? Az Auto motor und sport magazin négy csúcstechnológiát képviselő berendezést tesztelt. A minőségbiztosító TÜV Rheinland szerint az éjszakai súlyos közlekedési balesetek 50 százalékkal csökkenthetők lennének, ha minden autón xenonlámpa világítana. Azok a sofőrök, akik a xenonvilágítást halogénre cserélik, ismerik a jelenséget. Szinte olyan, mintha két gyertya fénye pislákolna előttük. Még látványosabbnak tűnik a különbség, ha alkalmazkodó rendszerre térünk át. A fényszórókat az útirányhoz, a vezetési helyzethez és részben még a közlekedési helyzethez is igazítja – ideális esetben mindezt átmenet nélkül.

automenedzser.hu Autó

Veterán Ikarusok kultusza

Egyre több öreg - jó három évtizede nem gyártott - farmotoros Ikarus busz bukkan fel az oldtimerrendezvényeken. A veterán járművek gyűjtői gyakran Németországban szerzik be a roncsokat, és több millió forintot is áldoznak a felújításra.

hvg.hu Autó

Big Brother a Forma 1-ben - avagy micsoda a telemetria?

Miközben a pályán 300 kilométer/órás sebességgel száguld az F1-es versenyautó, a garázsok szűk, a kívülállók számára titkozatos hátsó részében elbarikádozva egy csapat mérnök árgus szemekkel figyeli a monitorokat, ahová több száz csatornán özönlik az információ az autó minden egyes porcikájáról. A mágia neve: telemetria.

HavariaPress Autó

Feltámadt az Ikarus

A hétvégén mutatkozik be a nagyközönségnek az az "új Ikarus" busz, amit a bezárt Ikarus gyár dolgozói építettek.

hvg.hu Autó

Hogyan pakoljon az autóba? Gyerek, kisállat, bicikli

A férfiak állítják: csak ők tudnak igazán jól bepakolni az autóba egy-egy nyaralás előtt. Sok családnál éppen ezért ez az apa dolga. Ám nem elég, ha sikerül betuszakolni a rengeteg bőröndöt, táskát, játékot a csomagtartóba, az sem mindegy, hogyan rögzítjük ezeket. Menet közben ugyanis akár balesetveszélyes is lehet az odadobott, nem rögzített csomag. Amikor pedig gyerekkel indulnak hosszabb útra a megfelelő szórakozásról is gondoskodni kell. Nem mindegy tehát, mit visz magával az útra. Ilyenkor tehát az anyukák szerepe is megnő.

Autó

Nem minden gyerekülés biztonságos - teszt

A német ADAC tavaly októberben 5 különböző súlycsoportban 10 gyerekülést tesztelt. A győztes ülés a Brio Primo+Base Isofix lett. Az isofix rögzítésének köszönhetően biztonságosan beszerelhető a járműbe, és a mezőnynél nagyobb védelmet nyújt a legkisebbeknek. Az oldalütközéses töréstesztben egyedül ez az ülés kapta meg a nagyon jó minősítést.

Európai Tanács: Törökország hagyjon fel az összes katonai tevékenységgel Szíriában

Európai Tanács: Törökország hagyjon fel az összes katonai tevékenységgel Szíriában

Visszafordítható-e a halál? Újraírhatja a halál fogalmát egy új tudományos felfedezés

Visszafordítható-e a halál? Újraírhatja a halál fogalmát egy új tudományos felfedezés

Morcosítva: máris itt az új 2-es Gran Coupé BMW sportosabb változata

Morcosítva: máris itt az új 2-es Gran Coupé BMW sportosabb változata

A Vodafone Budapesten elindította Magyarország első 5G-hálózatát

A Vodafone Budapesten elindította Magyarország első 5G-hálózatát

Új járatok indulnak Budapestről New Yorkba

Új járatok indulnak Budapestről New Yorkba

Amnesty: Tömeggyilkosságokat, háborús bűnöket követtek el a törökök és szövetségeseik

Amnesty: Tömeggyilkosságokat, háborús bűnöket követtek el a törökök és szövetségeseik