Nem pusztán az alacsony benzinfogyasztás miatt, hanem nevelő szándékkal is ajánlott a hibrid. A Priusnak priusza van, üvölt róla, hogy hibrid, sikeresen összemosták a típust a zöld autó fogalmával. Ez azonban az ellenkezőjére is elsülhet, ezért az Auris célközönsége olyan tudatos fogyasztó, aki nem az életérzést, a zöld mivoltának népszerűsítését és saját dicsfényének növelését tűzi ki célul, hanem pusztán autóként kívánja használni hibridjét. Nem akar kitűnni túlságosan a tömegből, de elkötelezett a fenntartható fejlődés, az alternatív meghajtás ügye iránt. Vevő a modern technológiára, de nem áldozna sokkal többet érte, mint amit egy racionális autóért kifizet. Az Auris hibrid annyiba kerül, mint egy hasonló teljesítményű dízelmodell, fogyasztani is csak annyit fogyaszt, ugyanakkor hibrid, kevesebb benne a kopóalkatrész, gazdagon felszerelt és jobban tartja az árát. Tulajdonosa úgy érezheti, egy csöppet tett a jövőért és egy csöppet kapott is belőle, hisz egy évtized múlva az autók többsége már kettős meghajtású lesz.

További képek a galériában

am

Beltere egyszerű, a kormány fogása és kialakítása dicséretet érdemel, a többi a szokásos japán dizájn. Jól felszerelt a hibrid, a tesztelt változatban gyári beépített navigáció segítette a tájékozódást, telefonálni a Bluetooth révén kihangosítva lehet, a merevlemezen zeneszámokat gyűjtögethetünk. A klíma automatikus, kétzónás, a nyitás kulcsnélküli. Hagyományos váltónk nincs, sem kézi, sem automatikus. Csak egy, a Priusból ismerős választókarunk van, amellyel előre-, vagy hátramenetet kapcsolunk. Meredek lejtőkön érdemes használni a kar B fokozatát, ez a motorféküzem energiáit hasznosítja.

Kulcsszó az energia, a különböző üzemmódokat (normál, eco és power) a dinamikus és a takarékos haladás jegyében különítették el. A hibrid hajtás technikai részleteiről korábbi cikkeinkben beszámoltunk.

Igyekeztem bebizonyítani, hogy a hibridautó nem fogyaszt sokat. Bár feliratok hirdették a tesztautón a hihetetlen, 3,8 literes átlagfogyasztást, sajnos nem jártunk ennek a közelében. A legóvatosabb vezetési stílusomat leporolva, lesújtva az autósok szitkozódó, vérben forgó pillantásaitól sem tudtam a számítógép szerinti 4,2 literes átlagfogyasztásnál jobb eredményt elérni. Igyekeztem minél többet üresben gurulni, hogy töltsem az akksit, lejtőkön B-be kapcsoltam, erőteljesen fékeztem, amikor kellett, és a lehető legtöbb alkalommal használtam a csak elektromos üzemmódot (ev). Imádtam halkan siklani, az áramszedők kattanását, a papucsok surranását hallgatni. Néztem a hatást az embereken, de ők nem vettek észre, nem hallottak.

am

Szerencsére voltak rajongóim. Mivel méretes feliratok hirdették autómon a küldetését, vonzotta a tekinteteket a matricás kocsi. Egy csepeli bolt előtt még belém is kötöttek. Szép csendben sunnyogtam volna ki a parkolóból, amikor egy műszak végét ünneplő ételfutár fülében headsettel, kezében nyolc zsömlével, fél kiló szeletelt párizsival és egy Kalinka vodkával, megkocogtatta az ablakot. Fenyegetőnek véltem a közeledést, megadtam magam és leengedtem az ablakot. Ököl helyett kedvesen megkérdezte, hogy akkor most nem fogyaszt az autó? Miután felvilágosítottam, hogy a főútra kanyarodásig nem is fog, elismerően csettintett a szájával, és belekiáltotta a világba, hogy ilyen autót kellene vennie mindenkinek.

Az emberek mellett az állatok rokonszenvét is sikerült zöld autómmal kiérdemelnem. Szintén Csepelen jártam, a hazaút pihentető nyugalmát élveztem, amikor a szemem sarkában láttam, hogy egy rakoncátlan levél ide-oda szaladgál a szélvédő alján. Nem foglalkoztam különösebben vele, hisz megtörténik az ilyen benzinfaló kocsik esetében is. Este volt, sötét. Mentünk vagy 10 kilométert, amikor a feleségem, aki nem csak az előttünk lévő útra koncentrált, felkiáltott, hogy né, ott egy egér! Először nem is hallottam, bolgárgyuri okfejtésével voltam elfoglalva, de amikor másodszor, kissé hangosabb hívta fel a figyelmemet a hívatlan vendégre, megakadt a szemem a pofás kis pofán, aki két lábára ágaskodva, kérdőn és szemrehányóan nézett egérszemet velem a szélvédőn át. Annyira meglepődtem tőle, hogy félrehúzódtam. Erre az egér megijedt és elkezdett oda-vissza futkározni a szélvédőn, de csak nem akart szabadulni az autótól. Ennek fele sem tréfa, gondoltam, küzdjünk meg férfiasan, és kiszálltam a kocsiból. A feleségem már korábban felkapta a lábait, nehogy behatoljon a böszme és lerágja, de a neheze, a küzdés gyötrelme rám hárult. Nem volt nálam semmilyen fegyver, csak a telefonom, azzal hadonásztam, az egér csak futott, amíg egyszer végre megtalálta a lyukat, ahonnét előjött és eltűnt a motortérben. Ciccegtem neki egy darabig, de nem bújt elő, így azt a kellemetlen döntést kellett meghoznom, továbbmegyünk. Egérkomával azóta nem találkoztam, de feltűnt a macskák érdeklődése a kocsi iránt. Ha ez így megy tovább, nem akarok én hibridet. A jó kis kerregős dízel bezzeg elriasztja a vadakat.

Emelkedőn hamar kifutunk az elektromos hatótávból, 2-300 méter után besegít a benzinmotor, de sík terepen, teljesen feltöltött akkumulátorokkal két kilométert bátran megtesz az autó, a legteljesebb csendben. Ha a rendszerre hagyjuk, és nem mi nyomkodjuk az ev gombot, többet és gyorsabban is haladhatunk elektromos hajtással. Ha takarékosan vezetünk, az autó leállításakor dicsérő üzenet jelenik meg a központi kijelzőn, ez nagyon szívmelengető a mai világban.

Amilyen nehéz volt 4,2 literes átlagra lesüllyedni, olyan könnyű volt ezt az eredményt elrontani. A fiam kizárta magát a házból, így a szokásos tötymörgés helyett tempósan kellett hazamennem Budapestről. Eco üzemmód helyett, amely csigatempót jelent, felkötöttem a nyúlcipőket, benyomtam a power gombot, amitől autóként kezdett viselkedni az Auris. Addig korábban sosem hallott hangok törtek elő a motortérből, nevezzük visításnak – de a lényeg, hogy szinte repült a kocsi, még a 100-as sebességhatárt is átléptem. Gyorsultam, cikáztam, Audi TT-t nyomtam le a lámpánál, amikor észrevettem, hogy a hősies 4,2-ből hirtelen 4,7 liter/100 kilométeres átlag lett. Innen már nem volt visszaút, hiába mutatott a teszt végén a számítógép 4,4 literes adatot, a zebszámológépem szerint 4,7 liter volt a Toyota átlagfogyasztása 100 kilométerenként. Végül is nem rossz, kedvezőbb a fogyasztása, mint a Priusnak, igaz kisebb autó is annál. A hajtás mellett közös a két kocsiban, hogy szűkös a csomagtartó, bár az ülések ledöntésével javul a helyzet.

am

Előzéshez érdemes a power üzemmódot használni, ilyenkor fickós a kocsi, a fordulatszám addig emelkedik, amíg tapossuk a gázt, ha elengedjük, majd újra lenyomjuk, akkor kvázi vált a rendszer, már sikít úgy a motor.

Futóműve keményebb mint egy normál Aurisé, főleg a hátsó tengely koppan nagyot, ott vannak az akksik. A nehéz far jót tesz kanyarodáskor, az ESP gyakran bekapcsol, ha túlfaroltatnánk az Aurist.

Bár nincs középalagút, de a választókar kialakítása nem praktikus, az alatta lévő rekesz menet közben nehezen hozzáférhető. Igaz, ha a telefonunknak keresünk helyet, választhatjuk a kartámasz alatti üreget, de a készülék maradhat a zsebünkben is, a Bluetooth kapcsolat felépítése könnyű és gyors, használata problémamentes. Teljesen fölösleges és csak heylet foglal a kézifék karja is, P- állásban az autó nem mozdul, rögzítve van, ráadásul nem hiszem, hogy nem fért volna bele a keretbe az Avensisnál is használt elektromos rögzítőfék.

A fékezés élménye különleges, másképp lassul, mint egy átlagos autó, és megállás előtt úgy susog, mint egy megállóba érkező villamos, vagy trolibusz.

Biró Csongor

am