Az ADAC terméktesztelői hat, 12 voltos és közel 70 amperórás teljesítményű indítóakkumulátort vizsgáltak meg. Szomorú eredmény született: minden szempontnak csak a Moll márkájú akkumulátor felelt meg, ami azonban árban is a legdrágább.
Melyek a legfontosabb tulajdonságai egy akkumulátornak? Természetesen sok energiatartalék alacsony hőmérsékleten is és hosszú tartósság. Emellett fontos, hogy az autóban az extrém igénybevételt is – mint az extrém hőmérsékletek, lemerülés és rázkódás – károsodás nélkül túlélje. Ahhoz, hogy ezeket a tulajdonságokat objektíven meg tudják ítélni, az ADAC terméktesztelői több vizsgálatot végeztek. Mindegyik akkumulátor modellnek például pontosan meghatározott töltési és lemerülési ciklusban, és meghatározott hőmérsékleteken kellett a teljesítőképességét igazolnia. A stresszteszt a laborban minden akkumulátor esetében közel hat hónapig tartott.
Csak a Moll márkájú M3plusK2 típusjelzésű akkumulátor tudott pozitív eredményeket elérni és így megérdemelten kapta a „jó” osztályzatot az ADAC teszten. A Bosch Silver akkumulátor teljesítménye csak a második helyezéshez volt elegendő. Az indításnál és a tartósságban gyengélkedett, de még éppen megkapta az ADAC kielégítő minősítését. A tesztben résztvevő mindkét Arktis akkumulátor ugyanazokban a kritériumokban gyengélkedtek, mint a Bosch és ez még hiányos tartóssággal is párosult, és így összességében ez csak elégséges minősítésre volt elegendő. A teszt utolsó két helyezettje az Expide Premium EA 772 és a Banner márkájú Power Bull akkumulátorok. Mindkettő már a hidegindításnál elvérzett – még megközelítőleg sem nyújtották azt a teljesítményt, amit a gyártó a külső burkolaton feltüntetett. Ezzel mindkét akkumulátort kizárták a további versenyből és ezért a hiányos minősítést kapták.
2007-ben az aktuális teszt összes akkumulátorát már egyszer bevizsgálta az ADAC. Elszomorító, hogy sok gyártó időközben jelentősen spórolt a minőségen. Ezért ADAC a jövőben is ígér rendszeres akkumulátorteszteket.
Az ADAC 2010-es akkumulátor tesztjének részletes eredménye az Autómenedzser.hu autós portálon olvasható.
Sokat ígérnek a címkék, de kevés áramot adnak – akkumulátorok tesztje
Minden autós rémálma egy téli reggelen, hogy az önindító meg se nyikkan. Egy hideg téli éjszaka után az akkumulátor minden egyes amperére szükség van. Az új akksikban kevesebb hidegindítási teljesítmény van, mint amennyit a gyártó a külső burkolaton ígér – derül ki az ADAC német autóklub tesztjéből.
50 milliárdnál is nagyobb profitot hozott össze a Szíjj László-féle cégcsoport, de bőven van mit visszafizetniük
Több mint 245 millió forintért utazott magángéppel az Egyesült Államokba Szijjártó Péter
Kiss László: Ez egy koncepciós per, ahol a gyanúsítottakhoz kreálják a bűncselekményeket
Sulyok Tamás rögtön alá is írta a kedden elfogadott két törvényt
Talán most látjuk utoljára a belga aranygenerációt a foci-vb-n
Farkasházy Tivadar Majkának: Ennyi év után végre elmondhatná, mi jót gondolt Orbánról, amiket emiatt kihagytak a Heti Hetesből
Kovács Ákosnál daganatos betegséget diagnosztizáltak, lemondta a nyári koncertjeit
Bódis Kriszta gyenge közbiztonságot, drogterjesztést és ellátatlan hajléktalanokat lát a körzetében
Elkezdtek feléledni a hőség miatt működésképtelenné vált Flirt vonatok
Drasztikusan drágul a parkolás a fővárosban, és vége az automatázásnak
Mexikó simán verte Ecuadort, vasárnap Angliával vagy Kongóval játszhat
Szájeltakarásért piros lap? Ez már a második volt a világbajnokságon
Piero Hincapié minimum egymeccses eltiltást fog kapni.