szerző:
Hírszerző/FH
Tetszett a cikk?

A Világgazdaság keddi számában azt írja: a K&H Biztosító a kampány nyertese és jól kezdett a piacra frissen belépő romániai Astra is.

A biztosítók adatai szerint tavaly mintegy 1,3 millió autós mondta fel korábbi biztosítását, szemben az egy évvel korábbi másfél millióval. A lap a biztosítás.hu internetes alkusz hétfői közleményére hivatkozva azt írja, hogy az idén sokkal többen vannak, akik biztosítóváltásukat az interneten keresztül intézték. Míg 2009-ben a 1,5 millió váltó csupán egyharmada intézte ügyeit az internetes összehasonlító portálokon keresztül, addig ez az arány tavaly már elérte az 50 százalékot.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!