Vigyázat, fantomautók a piacon!

John Írországból, Isabel Portugáliából érkezett hazánkba, még 2004 körül. Letelepedtek, John meg is házasodott, lakást, autót vettek. A fiú, aki egy banknál dolgozott elemzőként, hamarosan hazaköltözik feleségével a szigetországba, ahol a balkormányos autó nem sok hasznukra volna, a portói nyelvtanárnőt azonban elragadta egy tragikus betegség, és gyászoló rokonai a távolból szeretnék minél gyorsabban felszámolni itteni javait. Éppen ezért mindkettőjük autója jóval piaci értéke alatt került fel az internetes piacterekre (a hétéves Ford Mondeo kombiért 476 500 forintot kértek) – alkalmi vétel bárkinek, aki elég szemfüles és gyorsan lecsap az életben egyszer kínálkozó alkalomra…

Kivéve persze, hogy sem John, sem Isabel nem létezik. Pontosabban dehogynem: százszámra élnek különböző neveken az ország használtautó-portáljain, ahol naiv áldozatokra vadásznak – inkább több, mint kevesebb sikerrel. Varga Balázs, az ORFK Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztályának munkatársa szerint az elmúlt időszakban ez volt az egyik leggyakoribb csalási forma a kibertérben – olyannyira, hogy már az internetes autópiacok üzemeltetői is felfigyeltek rájuk. „Amikor a saját autómat hirdettem meg eladásra, véletlenül egy nullával kevesebbet írtam a vételárhoz. Szinte azonnal kaptam egy figyelmeztetést az oldaltól, hogy módosítsam az árat, vagy törlik a regisztrációmat” – mondta el a nyomozó, aki szerint lecsengőben volna ez a csalástípus – igaz, mindig jön helyette valami új.

Ez tehát jó hír. A rossz viszont, hogy még nem múlt el a veszély, és aki belesétált a csapdába, majdnem biztos, hogy bottal ütheti a pénze nyomát. Jellemzően külföldi elkövetőkről van szó, akik – rendszerint a földrajzi távolságra hivatkozva – a vételár egészének vagy részének letétbe helyezését kérik az adásvétel biztosítására, a lebonyolítást pedig egy megbízhatónak mondott szállítmányozó vállalatra bíznák. Természetesen, ahogy az eladó, úgy a közvetítő vállalkozás is kitalált, és az e-email címekkel, telefonszámokkal, weboldalakkal, valamint az előleghez megadott bankszámlaszámmal együtt néhány napig létezik csupán. Ezért, valamint az ügy országhatárokon átnyúló jellege miatt a nyomozás nehéz, és összehangolt munkát igényel több ország rendőrsége között, a siker pedig kétséges.

Az egészet persze elkerülni a legegyszerűbb. „Ne vegyünk olyan autót, amit nem tekinthetünk meg személyesen, és amiről nem tudunk hitelt érdemlő információt beszerezni az okmányirodában” – tanácsolja Varga Balázs. Mindezt persze józan paraszti ésszel is tudni lehetne, a védekezés azonban nem ilyen egyszerű.

„Egy rendkívül egyszerű, ám annál erősebb motívum rejlik ezeknek a bűncselekményeknek a hátterében, amivel amióta világ a világ, mindig át lehetett verni az embereket: a kapzsiság” – mondja el Síklaki István szociálpszichológus, az ELTE TáTK Szociálpszichológia Tanszékének tanszékvezető docense. „Az emberi elme hallatlanul leleményes: ha a vágy elborítja egy pillanatra az agyunkat, rögtön elkezdünk magyarázatokat, briliáns kibúvókat gyártani, amivel meggyőzzük magunkat arról, hogy velünk nem történhet meg ilyen csalás. Valójában kell egy bizonyos fokú intelligencia ahhoz, hogy feloldjuk a gátakat: igazán buta embert nem is lehet átverni ilyen trükkökkel. És ha eléggé hihető a mese, akkor az az önámító érvekkel együtt gyakorlatilag védtelenné teszi az embert. Ehhez persze ügyesen kell megválasztani az arányokat, hogy ne legyen túlságosan nagy a kockázat.”

Hogy mennyire működik a módszer, azt jól jelzi, hogy a csalók legtöbbször nem csak néhány tízezer forintos előleget, hanem komolyabb összegeket gombolnak le áldozataikról. A nyomozások során találkoztak olyan üggyel, amikor a teljes vételárat, több mint egymillió forintot előre átutalta a reménybeli vevő – szerencséjére rosszul adta meg a bankszámlaszámot, így hosszas banki huzavona után lehet esélye arra, hogy visszaszerezze a pénzét.

Az internet egyébként a pszichológus szakember véleménye szerint valamelyest megkönnyíti a csalók dolgát, de érdemi különbséget nem hoz az elmúlt évszázadok szélhámosságaihoz képest. Az elkövetők malmára hajtja a vizet, hogy egyrészt a virtuális kapcsolatban nem működik a vevő nem verbális kommunikációt olvasó, tudattalan, ezért nehezen ámítható képessége. Másrészt könnyebben vehet fel egy idegen perszónát – kapzsiságukban, és az intő tudattalan jelek hiányában könnyen elhisszük róla, hogy tényleg egy megbízható ügyvédi irodát, tiszteletre méltó speditőr céget képvisel. Ezek a sztereotípiák pedig gyorsan elhallgattatják az ember zsigeri védekezését.

Különösen, ha egyébként sem ismeretlen terepen jár – márpedig a kelet-európai autósok idősebb generációja számára magától értetődő dolog a külföldi autóbehozatal. Ma persze már más időket írunk, mint harminc éve, mások a körülmények, és mások a lehetőségek. Olyannyira, hogy a csalásnak egy új, potenciálisan sokkal nagyobb károkat okozó válfaja is felütötte a fejét – az újautó-piacon.

„A tengeren túli piacokon annyival olcsóbbak a luxusautók, hogy egyre többen hozatnak be legálisan Észak-Amerikából hibrideket, szabadidőautókat.” – meséli egy inkognitóját megőrizni vágyó kereskedő, aki szerint akár jónevűnek gondolt vállalkozások is csőbe húzhatják a vásárlót. „Mivel ebben a műfajban senki nem raktárkészletre dolgozik, természetes, hogy jelentős előleget kérünk, a szállítás, vámkezelés viszont több hónapra is rúghat – magyarul a vevő fizet, és negyed-, harmadév múlva kapja meg az autót. Sokan ezért fiktív autókat kezdtek hirdetni, irreálisan olcsón – volt, hogy egy hirdetésben a saját garázsomban álló autómat fedeztem fel. Felveszik rá a többmilliós előleget, és aztán jobb esetben fél év forgatás után sajnálkozva visszaadják azt, rosszabb esetben pedig egyszerűen lelépnek a pénzzel.

A kereskedő kevésbé optimista, mint a hatóság: szerinte az ilyen csalások gyakorlatilag kivédhetetlenek. „Kizárólag személyes ajánlás alapján szabad eladót választani. Addig kell kérdezgetni, amíg biztosak nem vagyunk a feddhetetlenségében. De ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a csalók szép lassan az egész szakmát kompromittálják”

Svékus Gergely