szerző:
Biró Csongor

Piaci bevezetése, 2009 óta világszerte egymillió Chevrolet Cruze talált gazdára, többségük amerikai. De hogy Nyugat-Európában is felkerüljön a slágerlisták élére, a Chevrolet bevetette a Golf-gyilkos ötajtóst. Kétféle motorral teszteltük az olcsó kompakt autót.

Tetszetős az ötajtós, a Chevy Cruze minden oldalról autóformát kapott, manapság már ennek is kell örülni. Csak az autó fara új, a belső nem változott, de a lépcsőshátú kivitel mégis teljesen más, mint a szedán. A négyajtós magyarországi bevezetésekor sokan azt gondolták, íme, a Lacettit leváltó népautó. Ám, a válság közbeszólt, és a Cruze maradt a polcon. Ezúttal friss áru érkezett, és bár a válság még itt ólálkodik, a belendülő hazai flottapiacon van keresnivalója a Cruze-nak.

©

Motorok Háromféle motor dolgozik a géptető alatt – két benzines, és egy turbódízel. 2012 elején egy új, 1,7 literes dízelmotor csatlakozik hozzájuk, tesztelése és fejlesztése folyamatban van. A Chevrolet ettől várja, hogy a márka zöld útra tér, a tesztelt kocsik motorjai ugyanis eléggé iszákosnak bizonyultak. A kétszáz kilométeres hajtós próbaút végén 7,2 literes átlagfogyasztást mutatott a fedélzeti számítógép a dízelben, a közel 100 kilométeres másik próba után a benzines 8,8 literes átlagfogyasztásról adott számot. Az 1,6 literes alapmotort nem hozta el a Chevrolet Zadarba, a Pag sziget meredek emelkedőin meg is izzadtunk volna vele.

Mindegyik motor négyhengeres, közös jellemzőjük a két felülfekvő vezértengely, a 16 szelep, és a hengerenkénti-, illetve a dízel esetében a közös nyomócsöves befecskendezés. Az 1,6-os és az 1,8 literes benzinmotor folyamatosan állítható vezérművet kapott, új szívócsővel. Az 1,6-os sűrítését megemelték 10.8:1-ről 11.0:1-re, az 1,8-ason pedig áthangolták a motorvezérlést. Az 1.8-as motor kétfokozatú szívócsövében pillangószelep helyett forgó karmantyút alkalmaztak, minimumra szorítva le az áramlási ellenállást nagy fordulatszámnál. Mivel egyforma a szívócsatornák hossza, szebben is szól a motor, mint eltérő csőhosszúságokkal. További jellegzetesség a megnövelt szilárdságú vezértengely, az alumíniumdugattyúk olajsugaras hűtése, a hengerfej és a motorblokk átdolgozott vízköpenye, valamint az olaj/víz hőcserélő integrálása a hengerfejbe.

Az 1,6 literes benzinmotor teljesítménye 124 LE 6400/perces fordulaton, a sebességváltó manuális. Szintén kézi (ötsebességes) kapcsolású váltóval készül az 1,8-as, amely 141 lóerőt ad le 6200-as percenkénti fordulaton, nyomatéka halvány, csupán 176 Nm 3800 fordulat/percnél. Csúcssebessége 200 kilométer/óra – ebből 160-at garantálunk –, százra gyorsítási ideje 10,1 másodperc.

A Cruze szedán és lejtőshátú modell kétliteres közös nyomócsöves turbódízelje a legnagyobb teljesítményűek közé tartozik a kategóriában. A 2011 modellévre számos tökéletesítést hajtottak végre rajta egy helyett már két vezértengelyes, a fogasszíjat lánchajtás váltotta fel. Variálható, örvénykeltő szívócsövet és nyitott hurkú helyett zárt hurkú befecskendezés-vezérlést alkalmaztak. A gyújtást eredményező sűrítési végnyomást 180 bárra emelték. A változó geometriájú turbófeltöltő (töltőlevegő hűtővel) lapátkoszorújának folyamatosan változó állásszöge kiváló gázpedál-reakciókat eredményez, különösen, amikor alacsony fordulatszámról kell gyorsítani. Akárcsak az 1,6-os és 1,8-as benzinmotor, ez is öntöttvas blokkot, olajsugár-hűtésű dugattyúkat és alumínium hengerfejet kapott. Hűtését vízszintes bordázatú vízköpeny javítja. Részt vesz a teljesítmény növelésében és az emisszió csökkentésében a kipufogógáz-visszavezetés átdolgozása is.

A 2011-es modellévre bevezetett hatfokozatú manuális sebességváltóval vagy automatával kombinált kétliteres turbódízel teljesítménye 163 LE 3800 fordulat/percnél, ami 205 kilométer/órás csúcssebességet tesz elérhetővé. A fajlagos teljesítmény 81,6 LE/liter. A benzines után megnyugtató az 1750 fordulat/percnél leadott 360 Nm nyomaték is. A hatfokozatú sebességváltó fokozatai rövidek, hármasból kettesbe visszakapcsolva nem egyszer lefulladtunk a tesztautóval – nemcsak nekem sikerült a blama, hanem tanult kollégámnak is. Igaz, az enyém izgalmasabb volt, mert a körforgalom bejárata után veszítettem el a szervót, a horvátok azonban nem lacafacáztak, látták, hogy magyar a mazsola és nagy lendülettel vágtak be elém. A dízel nulláról százra 8,5 másodperc alatt jut el, 40 és 100 kilométer/óra között, gyorsulása negyedikben 13,1, 80 és 100 között ötödikben 10,7 másodperc.

Futómű A Cruze ötajtós változata nagyszilárdságú acélból készült, első és hátsó futóműve fejlett konstrukció. A MacPherson rendszerű első futómű az oldalirányú terhelést kompenzáló gólyalábat és speciális alakú csavarrugót kapott. A hidraulikus szilentblokkok hatásosan szigetelik el az útról érkező rezgéseket. Hátul a csatolt lengőkaros futómű ötvözi a hagyományos torziós felfüggesztés előnyeit, például a minimális helyigényt, a kis súllyal és az állandó kerékgeometriával. Nagy előnye, hogy lejjebb viszi a jármű súlypontját.

Egy autó ütközésbiztonsága a szerkezet szilárdságától és gyűrődési jellemzőitől függ. A lejtőshátú Cruze hegesztett karosszériája teljes hosszúságú tartókból, présidomokból és zártszelvényekből áll. Torziós merevsége körülbelül 140 százalékkal haladja meg a típuselődét, a ponthegesztések száma 30 százalékkal nagyobb. A struktúra 62 százaléka nagyszilárdságú acélból készül, az első és a hátsó gyűrődő zóna viszont a tervezett módon deformálódik, megőrizve az utascella integritását. Kis, 4 kilométer/óra alatti sebességnél az alumínium első- és hátsó lökhárító nyeli el az ütközési energiát, így minimális a karosszéria sérülése. Komolyabb esetben a hosszú motorbölcső és a váztartók veszik fel az erő zömét. A kettős bevezetési útvonal hatásosan osztja meg az energiát.

A négyajtóshoz hasonlóan az ötajtós is ötcsillagos NCAP értékelésre számíthat. Az autó oldala egy darabból áll, az ajtónyílást és a tetőt hegesztett csőstruktúra erősíti. Az ultra-nagyszilárdságú ajtóbetétek oldalütközéskor védenek hatásosan. Hátul, a hossztartók deformálódása után, a futómű erős kereszttartója viszi át a terhelést a küszöbökhöz. A tank védett helyen van, és erőhatásra nem reped meg, csak behorpad, majd visszaugrik eredeti alakjára.

Használhatóság A műszerfal középső részét szövet vagy barkázott műanyag burkolja, a műszerek háttérvilágítását fénydiódák adják. A beltér nem túl minőségi, de egyszerű, áttekinthető és praktikus. A csomagtér 413 literes, de a 60/40 arányban osztott hátsó ülés előredöntésével 883 literig bővíthető. Hátul 974 milliméter a fejtér. Tárolási lehetőséget a kétszintű kesztyűtartó, a kartámasz rekesze, az ajtó- és ülészsebek kínálnak.

A lejtőshátú Cruze és a 2012 modellévi négyajtós modell opcionális navigátorát SD-kártyás szoftver-frissítéssel látták el. Alapáras immár a Cruze-ban a vezetőtájékoztató rendszer, az AM/FM/CD rádió, mp3 lejátszás, digitális rádióvétel, akár hat hangszóróval, fekete-fehér vagy színes kijelző, USB-csatlakozó középen az LTZ szinten, mp3-lejátszó, vagy iPod részére, manuális légkondicionáló, porszűrővel az LS Plus modellekben, automatikus klíma, automatikus levegőkeringtetés és páraérzékelő az LTZ-n.

Biztonság Alapfelszerelés az elektronikus menetstabilizáló (ESC), amely kritikus helyzetekben segít megőrizni a kitűzött haladási irányt, javítja a blokkolásgátló hatását, és kiváló útfogásról, illetve kormányzásról gondoskodik. A kipörgésgátló (TCS) elinduláskor és gyorsításkor akadályozza meg az első kerekek túlforgását, a blokkolásgátló (ABS) pedig erős fékezés közben is megőrzi a jármű kormányozhatóságát. Az arányos első, illetve hátsó féknyomás megtartása az elektronikus fékerő-elosztó (EBD) feladata. Bekapcsolt elektronikával nem sikerült gumit csikorogtatni, kanyarban is feszes az autó, de rossz úton sem kellemetlen.

A hat légzsákot és az öt hárompontos biztonsági övet az érzékelő és diagnosztikai modul felügyeli, amelynek érzékelőit az első lökhárítóban és a B-oszlopban helyezték el. Alapáras az isofix-csatlakozás gyerekülésekhez. Ütközés esetén elmozduló pedálsor védi sérüléstől a vezető lábát, míg a géptető és a motor közötti nagyobb üres hely megakadályozza, hogy az elütött gyalogos közvetlen kapcsolatba kerüljön kemény szerkezeti elemekkel. A gyalogos lábát a megfelelően kialakított lökhárító óvja meg.

Nálunk már kapható az ötajtós, évi 200 eladása a cél, az indulást akció kíséri, most legolcsóbban 3,599 millió forintért ülhetünk az 1,6 literes klímás modellbe. A dízel alapára LT+ felszereltséggel 5,395 millió forint, az 1,8-asért LT+ felszereltséggel 4,419 millió forintot kérnek a kereskedők. A kocsi jó ár-érték aránya és a várhatóan alacsony üzemeltetési költségek számos céget sarkallnak majd vásárlásra. Legalábbis ebben reménykednek Billy Durant és Louis Chevrolet márkájának hazai képviselői. Csak győzzék benzinnel és gázolajjal.

Műszaki adatok és képek az Autómenedzser.hu autós portálon.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
hvg.hu Autó

Vezettük a Chevrolet Cruze-t

Nagyon más, mint az eddigi Daewoo-klónok, a Cruze igazi európai autó, még akkor is, ha nemzetközi csapat fejlesztette Koreában. Ütős a formája, minőségi a beltere, jól felszerelt, kényelmes a futóműve, olcsó – csak kellene bele egy jó benzinmotor.

Biró Csongor Autó

Chevrolet Cruze teszt: nem minden arany, ami fénylik

Összehasonlító tesztnek indult. Egy fapados és egy csúcsmodellt vezettem volna egymás után, hogy képet kapjak a Chevrolet Cruze tulajdonságairól. A sors úgy hozta, csak a legjobban felszerelt 1,8-as automatát tudtam vallatóra fogni, így több lesz a kritika, mint a dicséret.

Akár 70 métert vakon autózik, aki a mobilját babrálja vezetés közben

Akár 70 métert vakon autózik, aki a mobilját babrálja vezetés közben

Orvosi igazolással hordhatnak lapos sarkú cipőt a Norwegian Airnél dolgozó nők

Orvosi igazolással hordhatnak lapos sarkú cipőt a Norwegian Airnél dolgozó nők

Húszmilliárd dollárnyi amerikai terméket fenyeget büntetővámmal az EU

Húszmilliárd dollárnyi amerikai terméket fenyeget büntetővámmal az EU

Német tudósok: jobban szennyez a Tesla, mint egy dízel Merci

Német tudósok: jobban szennyez a Tesla, mint egy dízel Merci

Sárba írt üzenettel menekültek meg a krokodilok torkából

Sárba írt üzenettel menekültek meg a krokodilok torkából

Betiltották az anti-Facebookot Indiában, mert pornót terjesztettek rajta

Betiltották az anti-Facebookot Indiában, mert pornót terjesztettek rajta