Az ismeretlen személy Kunfehértó irányából haladt Kiskunhalas felé autójával, amikor nem tisztázott okból elütötte az előtte, vele azonos irányba haladó, láthatósági mellényt nem viselő 29 éves, kerékpárját toló férfit. Az ütközésben a gépkocsi is megsérült, a külső visszapillantó tükre letört és a helyszínen maradt. A rendőrség egy szürke színű, jobb elején sérült személygépkocsi vezetőjét keresi.
Letört visszapillantó vezethet egy cserbenhagyó nyomára
Elütött egy kerékpárját toló férfit egy személygépkocsi szombaton éjszaka az 5412-es úton Kunfehértó mellett, majd megállás nélkül elhagyta a helyszínt; a férfit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.

Itt az ideje megszüntetni a szállodai svédasztalos reggelit?
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
„Úgy voltunk vele, hogy Orbán Viktor megvéd minket” – megrázta a kárpátaljai magyarokat a munkácsi rakétatámadás
Földes András riportja Munkácsról.
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Havi 13 milliárdos veszteséget okoz a kereskedőknek az árrésstop, elbocsátások jöhetnek a boltokban
Hat diák a tengerbe fulladt egy iskolai kiránduláson Egyiptomban
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Forgatás közben halt meg az Emily Párizsban rendezőasszisztense
Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között
A „mocskos Fidesz” nem kritika, hanem politikai uszítás – véli a fiatalokért felelős államtitkár
Így maradhatunk fittek akár 100 év felett is anélkül, hogy edzőterembe járnánk
Egy legendás hang, amelyre több generáció emlékszik: így működött a betárcsázós internet
Felfüggesztette a kereskedelmi csomagok kézbesítését Amerikába több európai posta
Két Fülöp-szigeteki vendégmunkás is perel, mert ki akarják őket utasítani Magyarországról
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.