Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrség újfajta figyelmeztető táblákat helyeztetett ki a gyalogosok védelmében.
A lakott területen kívül az éjszakai órákban bekövetkező, gyakran tragédiába torkolló, gyalogos-balesetek megelőzése érdekében, saját tervezésű figyelemfelhívó jelzőtáblákat helyezett ki, mely a megye területén több veszélyeztetett útszakaszon is látható lesz.
Az első táblák kihelyezésére ma délelőtt került sor Balkányban, illetve Szakolyban. A település végét jelző közlekedési jelzőtáblák elé kihelyezett táblák elsősorban a gyalogosok figyelmét hívja fel arra, hogy lakott területen kívül hogyan közlekedjenek szabályosan és biztonságosan, de az autósok számára is figyelmeztetésként szolgálhat majd, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek, számítsanak út szélén közlekedő gyalogosokra.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.