Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Kétszer három sávon haladhatnak az autók az M0-s körgyűrű egy szakaszán és elválasztófalat is emeltek a balesetek elhárítására.
Csütörtöktől kétszer három sávot használhatnak a járművek az M0-s körgyűrű M7-es és M6-os autópálya közötti szakaszán – közölte az Állami Autópálya-kezelő (ÁAK) Zrt.
A közlekedés biztonsága érdekében a két forgalmi irányt elválasztó sávba fokozott visszatartó képességű vasbeton terelőfalat telepítettek. Így a viszonylag gyakori és általában súlyos kimenetelű korlátátszakításos balesetek valószínűsége ezen a szakaszon minimálisra tehető – olvasható a közleményben.
Szintén csütörtöktől újból használható az M7-es autópálya felé vezető oldalon a 7-es főúti csomópont felhajtóága, és zavartalanul üzemel az Anna-hegyi pihenőhelypár is.
Jelezték ugyanakkor, hogy a Forma-1-es Magyar Nagydíjat követően az új szakaszon – forgalomterelések mellett, elsősorban a leállósávon – folytatódnak majd a zajárnyékoló falak építésével és a vízelvezető-rendszer korszerűsítésével összefüggő munkák.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.