A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság az elmúlt hónaphoz hasonlóan augusztusban is fokozottan ellenőrzi a motorosokat, segédmotor kerékpárosokat. Az egyenruhások ezúttal kérdőívet is osztanak a kétkerekűek sofőrjeinek, amelyben a védőruhák viselésével kapcsolatos kérdésekkel találkozhatnak a vezetők.
A rendőrség ezen ellenőrzés során azt vizsgálja, hogy a motoros rendelkezik-e vezetői engedéllyel, illetve, hogy az, az adott kategóriára érvényes-e, használ-e bukósisakot, betartja-e a sebességet. A jármű műszaki állapotát, illetve a hatósági engedély érvényességét is ellenőrzik.
Amennyiben a rendőr szabálysértést észlel figyelmeztetheti a motorost a jogsértő cselekmény abbahagyására; helyszíni bírságot szabhat ki, melynek minimum összege 5000 forint, maximum összege: 50.000 forint, ismételt elkövetés esetén pedig 70.000 forint a bírság összege. Amennyiben súlyosabb szabálysértést észlel, feljelentéssel élhet az illetékes szabálysértési hatóságnál.
Csongrád megyében a tavalyi év első hét hónapjában 63 baleset történt, melyben a motorosok, mint okozó, vagy, mint részes voltak érintettek. Az idei év ugyanezen időszakát vizsgálva 50-re csökkent a motoros balesetek száma.
Kérdőíveznek a rendőrök
Igazoltatnak, büntetnek és kifaggatják a motorosokat a csongrádi rendőrök a következő napokban.
Nagy Elek: Amennyiben szükséges, feljelentést teszek a HVG cikke nyomán
Orbán Viktor, a társadalmi kapcsolat – hogyan értelmezzük a volt miniszterelnök „A” kartonját?
Ungváry Krisztián: Ha igaz, amit Németh Miklós Orbánról állít, törvénytelenséget követett el
Megvan az Újszínház és a Madách Színház új igazgatója
Egy kávé egy egész asztalért órákon át? Egyre több budapesti kávézó mond nemet
Minden jel szerint nehéz nap köszönthet a republikánusokra – az amerikai félidős választásokról közvetítünk
Navracsics Tibor: Feledy Botondék jó szakmai munkát végeztek, ezért is kértük fel őket
444: Navracsics Tibor tárcájának Feledy Botond hírhedt közvetítőcégeken keresztül dolgozott
RTL: Több mint 50 millió forint közpénzbe került Orbánék 2023-as kazahsztáni útja
Csak a repülőútra 25 millió forintot költhettek.