Előzménye, hogy az előző három hétvégén sok súlyos kimenetelű közúti baleset történt hazánk útjain – számolt be a sonline.hu. Ennek nyomán az országos főkapitány rendelt el totális ellenőrzést.
Somogyban az összes – nyolc darab – sebességmérő készüléket hadra fogták a rendőrök. Hasonló a helyzet Békés megyében is: huszadikáig lesz fokozott ellenőrzés, öt traffipax-egységgel. Ugyanígy lesz Fejér megyében is.
Sinkovics Ferenc nyugalmazott alezredes, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának korábbi vezetője azt mondta: eredményt hozhat a rendőri szigor, de ettől még nem kerek a dolog. Csak a célzott, tudatosan kidolgozott megelőző munkával érhető el siker a közlekedésben.
Bevetik az összes traffipaxot
Teljes ellenőrzés lesz a legtöbb megyében: a tíz napon át tartó akcióban az összes traffipaxot bevetik a rendőrök és mindenkit megszondáztatnak.
A volt államtitkárok lelépési pénzét kifizetik, Orbán minisztereinek visszatartott jussát civileknek adja a kormány
Vészhelyzetben kell újraépítenie a környezetvédelmet a Tisza-kormánynak, de zsebre teszik-e a népszerűségvesztést?
Euronews: újabb vizsgálat következhet Várhelyi Olivér ellen a brüsszeli kémügyben
A végletekig fokozták az izgalmakat a Portugália – Horvátország meccsen, végül Cristiano Ronaldo örülhetett
A vb előtt biztosan nem gondolta volna, hogy megéri virrasztani ezért a meccsért, pedig kár lenne kihagyni
Négy megyére citromsárga figyelmeztetést adtak ki zivatar miatt
Szalmonellás tészta miatt járvány söpör végig 14 európai országon, köztük Magyarországon is
Brüsszel biztosra ment: csak a magyar kémekből csináltak hülyét
9 nap alatt 31 ember halt meg közlekedési balesetben: mi történik az utakon?
Az őstehetség, aki kinőtte a rászabott szerepet – 90 éves lenne Hofi Géza
Marabu Féknyúz: Színházi közvetítésünk
Ki következik?