Tetszett a cikk?

Támad a McLaren közúti autózás világában is: a Forma-1-es istállót is működtető wokingi cégcsoport a Párizsi Autószalonon mutatja be az MP4-12C nagytestvérének szánt tanulmányt, a P1-t, amelyet a versenyzésben aratott sikerek inspiráltak.

Mint arra a vállalat kommünikéje rámutat: az idei párizsi seregszemle lesz a brit gyártó történetének első autószalonos színre lépése, ami a P1 – a versenyzés szakzsargonjában így emlegetik a pole pozíciót – bemutatkozásával igazán különlegesnek ígérkezik.

Köztudott, hogy a McLaren közel két éve már azon munkálkodik, hogy ne csak a Forma-1-es versenypályákon, hanem a közúton is konkurenciát teremtsen a Ferrarinak. Az első lépés az MP4-12C, valamint annak a Spider változata volt, amelyek egyértelműen sikeresnek bizonyultak a szupersportkocsi-piacon.

A P1 egyelőre tanulmány, de a gyártó közleménye szerint legfeljebb egy évet kell várni arra, hogy sorozatgyártásba kerüljön. Részleteket egyelőre nem közöltek, csak néhány fotót, a hivatalos közlemény azonban sejtelmesen megjegyzi, hogy az újdonság mind az ár, mind a teljesítmény tekintetében az MP4-12C ’felett’ lesz.

McLaren P1 - fotók
McLaren

„A McLaren P1 a versenyzés és az autózás világában töltött 50 évnyi tradíció eredménye lesz” – nyilatkozta a McLaren emblematikus vezére, Ron Dennis. „Húsz évvel ezelőtt a McLaren F1 modellel magasra tettük a lécet a szuperautók világában és most ugyanezt kívánjuk tenni a P1-essel is.”

Antony Sheriff, a McLaren közúti autós részlegének ügyvezető igazgatója megjegyezte: „A cél nem az, hogy a mienk legyen a legmagasabb csúcssebesség, hanem az, hogy a mienk legyen a leggyorsabb és a legjobb sorozatban gyártott utcai autó” – fogalmazott a szakember, aki abban reménykedik, hogy a P1 minden idők legkülönlegesebb szupersportkocsija lesz.

Az új tanulmány hivatalos prezentációját szeptember 27-én tartja meg a szigetországi gyártó, amely korábban hangsúlyozta: nemrégiben átadott gyárában az étvized közepére évi 4000 járművet kíván elkészíteni.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!