szerző:
hvg.hu

Egy közút-vasút kereszteződésben egy M43-as mozdony ütközött össze egy szabálytalanul a sínen álló személygépjárművel. Szimulációs bemutatót tartott a MÁV.

A MÁV, az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) közösen egy szimulált helyzettel kívánta felhívni a figyelmet arra, hogy egy nem nagysebességgel közlekedő mozdony is képes az ütközéskor szinte teljesen szétroncsolni egy átlagos személyautót.

A szimuláció során egy futóképes, leselejtezésre váró mozdony és egy üzemképtelen autó ütközött egy forgalom elől elzárt vágányon. A színlelt helyzetben a mozdony vezetője észlelte, hogy egy személygépkocsi vesztegel a síneken egy közúti átjárónál. A mozdonyvezető azonnal vészfékezett és figyelmeztető jelzést adott, de az autó a kürthang ellenére sem mozdult, így az ütközést már nem lehetett elkerülni. A mozdony – alacsony, 30 km/h haladási sebessége ellenére is – nekicsapódott a járműnek. A vonat eleje az autó első felét elsodorta, körülbelül 130 méteren át maga előtt tolta, majd a gépkocsi a mozdony alá gyűrődött.

Kattintson képeinkért!
©

Dr. Túrós András, a MÁV Zrt. biztonsági igazgatója a sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy közel 60 százalékkal, a tavalyi az első három negyedévi 59-ről 36-ra csökkent az útátjárós balesetek száma és – ugyanezt az időszakot vizsgálva – fele annyian, 22 fővel szemben, 10-en haltak meg augusztus végéig. A balesetek megelőzését szolgáló fejleszésekre az Új Széchenyi Tervben elkülönített 50 milliárd forintból a MÁV 12,4 milliárdot fordíthat közlekedésbiztonsági fejlesztésekre - hangzott el a tájékoztatón.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Medián: Esik a politikusok népszerűsége, Puzsér negatív rekordot döntött

Medián: Esik a politikusok népszerűsége, Puzsér negatív rekordot döntött

Visszakövetelik a műanyag szívószálakat a brit McDonald's-okban

Visszakövetelik a műanyag szívószálakat a brit McDonald's-okban

A magyar határtól nem messze lehet egy új Volkswagen-gyár

A magyar határtól nem messze lehet egy új Volkswagen-gyár

Reggel óta akadozik a CIB Bank rendszere [frissítve: megjavították]

Reggel óta akadozik a CIB Bank rendszere [frissítve: megjavították]

Az őrületbe kergetheti a Facebook egy közelgő újítása

Az őrületbe kergetheti a Facebook egy közelgő újítása

Ráfázhattak, akik letöltötték a népszerű videoszerkesztő szoftvert

Ráfázhattak, akik letöltötték a népszerű videoszerkesztő szoftvert