szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

Megtagadta a vallomástételt és panasszal élt meggyanúsítása ellen az a 34 éves osztrák férfi, aki német rendszámú Hummer terepjárójával halálra gázolt egy 34 éves rendőr törzszászlóst csütörtök délután Apátfalván.

A hivatalos személy ellen elkövetett emberölés bűntettével gyanúsított férfit a kórházban előzetes letartóztatásba helyezték - közölte Fazekas Géza ügyészségi szóvivő péntek délután.

A szóvivő tájékoztatása szerint a gyanúsítottat - akit a történtek során négy lövés ért - a nap folyamán átszállítják a tököli rabkórházba. Fazekas Géza azt mondta, az ügyészség megkapta a férfi büntetett előéletéről szóló dokumentumokat a társhatóságoktól, e szerint már 28 alkalommal került összetűzésbe a törvénnyel, többi között hivatalos személy elleni erőszak és fegyveres rablás miatt.

MTI/Kelemen Zoltán Gergely

A szóvivő közölte, az osztrák férfi amellett, hogy megtagadta a vallomástételt, a gyanúsítás ellen is panasszal élt. Vele szemben hivatalos személy ellen elkövetett emberölés bűntettének gyanúját közölték, ami 10-től 20 évig, vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is sújtható.     

A Szegedi Városi Bíróság pénteken harminc napra rendelte el az osztrák férfi letartóztatását - közölte Cseh Attila, a Szegedi Törvényszék elnökhelyettese. A bíróság döntésének indoklása szerint a kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény miatt okkal lehet tartani a férfi szökésétől, elrejtőzésétől, valamint attól is, hogy szabadlábon hagyása esetén a tanúk befolyásolásával, vagy megfélemlítésével meghiúsítaná vagy veszélyeztetné a bizonyítást - mondta a szóvivő.

Az előzetes letartóztatást elrendelő végzés ellen a gyanúsított és védője elsődlegesen szabadlábra helyezés, másodlagosan enyhébb kényszerintézkedés érdekében fellebbezést jelentettek be, így a határozat nem jogerős.

A mindkét karján erősen tetovált férfit a Szegedi Tudományegyetem traumatológiai klinikáján kérdezték ki az ügyészek és az előzetes letartóztatásáról döntő bíró. A kórtermet egyenruhájukon gyászszalagot viselő rendőrök őrizték.

A férfit péntek délután átszállították a Szegedi Fegyház és Börtönbe. Az őszes hajú, izmos férfi, amikor a rendőrök és mentősök elszállították a klinikáról, lepedőjével igyekezett eltakarni arcát a kamerák és fényképezőgépek elől - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy internetes baráti társaság szervezett romániai túrát Hummer terepjáróval. Erről az útról tértek hazafelé négy járművel, amikor a határ után a későbbi gázolóval szemben intézkedtek a rendőrök gyorshajtás miatt. Az osztrák sofőr sérelmezte, hogy meg akarják bírságolni és elhajtott. A civil rendőrautó utána eredt és erősítést kért, ekkor jelent meg a két motorosrendőr.

A rendőrök megpróbálták feltartóztatni a terepjárót, de az ráhúzta kocsiját a mellé érkező motorosra. Emiatt merül fel a közúti közlekedés veszélyeztetése a sofőrrel szemben. A rendőr rutinjának volt köszönhető, hogy a történtek miatt nem borult fel a motorjával.

A másik motorosrendőr ezután megelőzte a terepjárót, és egy kereszteződésnél letámasztotta a járművét, mert meg akarta állítani a Hummert. A konvoj meg is állt, de aztán álló helyzetből a sofőr gázt adott, és elütötte a rendőrt, aki olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházba szállítás közben meghalt.

A másik motorosrendőr és a civil rendőrautóban ülő társa ezután fel akarta tartóztatni a gázolót, aki azonban nem szállt ki járművéből. A kocsi kerekére már az üldözés közben is adtak le lövéseket, és ekkor is rálőttek a járműre. A sofőrt négy lövés eltalálta, súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedett. A továbbra is ellenálló gázolót több perces dulakodást után gyűrte le a két rendőr és egy civil.

Az osztrák férfival csak pénteken, a kora hajnali órákban tudták közölni, hogy őrizetbe vették. A gázoló, Thomas B. rutinos Hummer-sofőr és -szerelő, a Facebookon ChevyTom néven szerepel.

A Belügyminisztérium hősi halottjává nyilvánították Kenéz Imre rendőr törzszászlóst. A rendőrségi és a katasztrófavédelem épületein gyászzászlóval, a szolgálati gépjárműveken gyászszalaggal tisztelegnek az elhunyt rendőr helytállása előtt.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!