Az amerikai központú Nemzeti Autópálya Közlekedésbiztonsági Ügynökség az NHTSA olyan videót tett közzé, amely ütközés során szemlélteti egy hamis légzsák működését. A videón minden különösebb magyarázat nélkül látszik, mivel járhat, ha nem megfelelőn működik egy ilyen életmentő berendezés.
hvg.hu
A felmérés szerint volt olyan légzsák, amely egyáltalán nem is nyílt ki. Bár ez a videón láthatóval szinte mindegy, hiszen ez meg nem is ér el a vezető fejéig azt egyáltalán nem óvja meg semmitől. A babák ilyenkor már a leeresztett légzsák helyett a kormányt találják telibe.
A szervezet szerint első sorban azok az autósok lehetnek veszélyben, akiknek a kocsija az elmúlt három évben szenvedett olyan karambolt, amely után a légzsákot cserélni kellett, és ezt olyan helyen végezték, amelynek nem volt hivatalos jogosítványa erre. Ugyancsak veszélyes lehet azok számára, akik maguk szerezték be alkatrészként az interneten keresztül – jellemzően aukciós portálokon vásárolva – a gyárinak mondott légzsákot. Egy igazán jó hamisítványra persze jellemző, hogy majd mindenben megközelíti az eredetit – akár a szériaszámokat és egyéb minőségi bizonyítványokat illetően – kizárólag a működésében nem azonos.
Bár a szervezet amerikai, de mivel az internetes kereskedelem korántsem, így nem zárható ki más piacokon is felbukkanása az ilyen rossz minőségű termékeknek. Egy rövid keresés után az eBayen hamar belefuthatunk egy-egy eladó légzsákba. Egy ilyen szerkezetet pedig nem lehet csak úgy ki-beszerelni, a legkisebb eltérés a szabályostól máris nem lesz megfelelően időzített a robbanás, illetve az övfeszülés.
Évtizedek után kapta vissza árterét a Duna Románia egyik félreeső sarkában. A 400 hektárnyi nádas ugyanakkor önmagában elenyésző ahhoz a hatalmas területhez képest, amit a fejlődés nevében elraboltunk a folyamtól, mégis kijelöli az utat, amerre menni kellene. Kajakozzon velünk a vízitökös csatornán, mutatjuk az eredményt!