Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
A csehek közzétették az első hivatalos előzetest a kocsiról.
A videón a gyár dizájner csapata látható, hogyan dolgoznak az új modellen. A Skoda szépen adagolja az információkat új autójáról, amelynek hivatalos premierje majd csak márciusban lesz a Genfi Autószalonon. Persze addigra, már szinte mindent lehet tudni a kocsiról, ahogyan az internetre kikerülnek a hivatalos és nem hivatalos felvételek.
Az Octavia III generációja nyolc év után váltja le a korábbit. A Octavia alapját is a VW új autóépítési platformja az MQB adja, amelynek révén jelentős részben standardizált elemekből építkezik a konszern valamennyi autója. Így azonos elemeket kap az Audi A3, a Seat Leon, a VW Golf 7 vagy a Skoda Rapid.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.