6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Ötcsillagos, azaz legmagasabb minősítést kapta az új Golf az Euro NCAP európai fogyasztóvédelmi szervezettől, az innovatív biztonsági rendszereit pedig tekintélyes „Euro NCAP Advanced Awards” díjával tüntették ki.
Az utasvédelem területén kiváló eredményt ért el az új Golf, melynek során frontális és oldalirányú ütközési tesztet végeztek, az oldalról oszlopnak csapódást vizsgálták, illetve a hátsó ütközések során a nyakcsigolyákra ható terhelést mérték („Whiplashtest”).
A szériafelszereltségét bővítő másodlagos ütközésvédelem, valamint az opcióként rendelhető proaktív utasvédelem mellett az új Golf igény szerint a követési távolság automatikus ellenőrzésének funkciójával, a városi vészfék-asszisztenssel kiegészített „Front Assist” rendszerrel, fáradtságérzékelő funkcióval, illetve a sávtartást segítő „Lane Assist” rendszerrel is felszerelhető. Az új Golf kínálatában ezzel összességében már hét vezetői segédrendszer szerepel.
Az ADAC „Sárga Angyal” innovációs díjával kitüntetett másodlagos ütközésvédelem a járművet - a súlyos balesetet követően - önműködően lassítva segít mozgási energiája mielőbbi mérséklésében, jelentősen enyhítve, vagy akár meg is előzve az esetleges további ütközéseket. Baleseti statisztikák szerint a balesetek mintegy negyede végződik másodlagos ütközésekkel, amelyek azért is különösen veszélyesek, mivel az utasok ekkor már nem részesülnek a légzsákok és a biztonsági övek erőhatárolói nyújtotta védelemben.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.