Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A Peugeot a 3008 crossover után egy új kisméretű városi hobbiautóval jelentkezik: a 2008-cal.
A „B szegmensben” megjelenő kocsi az idén tavasszal kerül majd forgalomba. Az alig 4,16 m hosszú 2008, a gyár szándéka szerint egy limuzin vezetésének élményét, a szabadidő-autók robusztusságát egy olyan utastérrel kínálja, amely kellően kényelmes városi és azon kívüli használatra egyaránt.
A Nissan Juke, vagy az Opel Mokka kategóriájában egyre nagyobb a tülekedés, a jól fejlődő szegmensből senki nem akar kimaradni. A sub-SUV vagy mini hobbiterepjárók közé a Peugeot 2008 a Juke-nál 25 milliméterrel hosszabb karosszériával, a mostani 208-as formai jegyeit vette át. A nagyméretű hűtőmaszkot és a kisautótól megörökölt első és hátsó lámpatesteket.
A motorok ennek megfelelően szintén a 208-ból érkeznek, a legkisebb egy 1.2-es benzines turbós. A dízelesek közt a márka e-HDi mikro-hibrid dízel technikás 1.4-ese és 1.6 literese tűnik majd fel.
A 2008-at Franciaországban (Mulhouse), Kínában (Wuhan) és Brazíliában (Porto Real) gyártják majd.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.