szerző:
hvg.hu

Szándékosan lőtte le barátnőjét, Reeva Steenkampot vagy sem? Mostanában ez a legfontosabb kérdés a művégtagokkal versenyző dél-afrikai atlétával, Oscar Pistoriusszal kapcsolatban, nem az, hogy milyen autókért rajong. Pedig nem is olyan régen még ezt is elárulta…

A többszörös paralimpiai bajnok autómániájával legutóbb épp januárban került a világ bulvárlapjainak hasábjaira, amikor kiderült: első olimpiája, a tavalyi londoni játékokon való részvétel után egy igazi nagyvérű géppel, egy McLaren MP4-12C-vel ajándékozta meg magát.

Egy dél-afrikai autós blognak, a CarMagBlognak néhány hónappal ezelőtt sikerült kifaggatnia a sportolót, akit arra kértek, hogy nevezze meg azt az öt járművet, amelyeket boldogan tudna a garázsában. Pistorius megtette, s mint kiderült: ínyenc módjára szemezgetett az autóipar széles kínálatából.

1962 Ferrari 250 GTO: Pistorius egyik favoritja - fotók
©

Elsőként említette a sportoló az 1962-es évjáratú Ferrari 250 GTO-t, amely mindössze 39 példányba készült és jelenleg is a világ legdrágább autójának számít. Tavaly júliusban egy almazöld példány 35 millió dollárért cserélt gazdát, amelynél több pénzt még sohasem fizettek autóért a történelemben. Pistorius elmondása szerint a 250-es iránti rajongása az 1986-os, nálunk Meglógtam a Ferrarival címen ismert filmmel kezdődött.

„A filmben egy 250 GT California Spyder áll a középpontban, ami gyönyörű, de számomra a GTO testesít meg mindent, ami a Ferrari. Ez a modell az összegzése mindannak, amiről ez az ikonikus olasz márka szól. Ez az, amit nagyon szeretnék” – idézte a CarMagBlog a sportolót.

Pistorius az áhított járművek közé sorolja MP4-12C-jének testvérét, a Genfi Autószalonon debütáló P1-es McLarent is: „Tudom, hogy az újságírók mennyire bosszúsak voltak amiatt, hogy a Párizsi Autószalonon nem tekinthettek be a prototípus pilótafülkéjébe, nekem viszont volt lehetőségem beleülni a McLaren wokingi főhadiszállásán. Ha a P1-es úgy teljesít, amilyen jól néz ki, biztos, hogy nagyon magasra teszi majd a lécet” – mondta a 700 ezer fontot kóstáló, mindössze 500 példányban készülő autóról.

Pistorius kedvenc régi autója, a Bugatti Type 35 C 1928-ból - fotók
©

Szerepel Pistorius listáján a Bugatti 1928-as évjáratú Type 35 C-je is, amelyet elmondása szerint az egyik amerikai útja során a legendás autóbolond showman, Jay Leno garázsában vehetett szemügyre. „Abszolút beleszerettem” – mondta az oldtimerről a dél-afrikai. „Imádom a hétküllős felnit és azt a tényt, hogy a 35-ös a maga idejében dominálta a versenyzés világát.”

Elismeréssel beszélt az atléta a Mercedes G-osztály alapjaira épülő izom-terepjáróról, a 240 kilométer/órás sebességre képes Brabus 800 G V12-ről is. Mint elmondta: volt alkalma kipróbálni a fenevadat, amely nem csak a teljesítményével nyűgözte le: „Odáig vagyok a stílusáért, főleg a felnikért, s azért, hogy a kipufogó kivezetése a hátsó kerekek előtt található.”

Noha lelkesen beszélt a Ferrariról is, aligha lehet kétséges, hogy Pistorius vérbeli McLaren-rajongó, amit alátámaszt, hogy a P1 mellett az F1 GTR is szerepel a kívánságlistáján. „Ez a versenyváltozata a valaha készített legikonikusabb autónak. Úgy nőttem fel, hogy a poszter ott lógott a falamon. Ennek a kocsinak köszönhetem, hogy szenvedélyesen rajongok az autókért” – zárta toplistáját a sportoló, akinek tárgyalása ezen a héten kezdődött el Pretoriában.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Mindenük megvan, de szavuk nincs – ezt érzik a volt NDK-sok a falomlás 30. évfordulóján

Mindenük megvan, de szavuk nincs – ezt érzik a volt NDK-sok a falomlás 30. évfordulóján

Több mint egy hónapja tűnt el Sopronban a 12 éves Kristóf

Több mint egy hónapja tűnt el Sopronban a 12 éves Kristóf

Salvini: A törököket meg kell állítani Szíriában

Salvini: A törököket meg kell állítani Szíriában

Drámai hatását mutatták ki a légszennyezettségnek

Drámai hatását mutatták ki a légszennyezettségnek

Kipróbáltuk a magyar okostükröt: szebbé nem tesz, de picit okosabbá igen

Kipróbáltuk a magyar okostükröt: szebbé nem tesz, de picit okosabbá igen

Megvizsgálták 52 túlsúlyos ember tüdejét, az eredmény sok mindent megmagyaráz

Megvizsgálták 52 túlsúlyos ember tüdejét, az eredmény sok mindent megmagyaráz