Jól vizsgázott Japán a sofőr nélkül teherautó-konvoj kifejlesztésében

Számítógéppel vezérelt robotpilótás teherautóirányítási-rendszert fejlesztett ki egy japán kutatóintézet. A járművek ezzel képesek vezető nélkül, konvojban közlekedni - jelentette kedden az NHK japán televízió.

  • MTI MTI
Jól vizsgázott Japán a sofőr nélkül teherautó-konvoj kifejlesztésében

A héten elvégzett próbajáraton egy négy teherautóból álló konvoj három kilométeres utat tett meg négyméteres követési távolság és 80 kilométer/órás sebesség mellett, emberi beavatkozás nélkül.

Az úttartásról a teherautókra felszerelt kamerák és radarok gondoskodtak, ugyanakkor a számítógéppel vezérelt járművek vezetőfülkéiben a biztonság kedvéért emberek ügyeltek a rendszer helyes működésére.

A fejlesztő New Energy and Industry Technology Development Organization kutatóintézet közlése szerint a rendszer alkalmazása csökkenti a járművek légellenállását és azok üzemanyag-fogyasztását is. A próbaút során a teherautók az átlagosnál 15 százalékkal kevesebb benzint fogyasztottak.

A kutatóintézet a jövőben autópályákon tervezi használatba helyezni a rendszert, ugyanakkor azt is elismerte, hogy a robotpilótákkal vezetett autókkal szembeni biztonsági és pszichológiai aggályok leküzdése komolyabb kihívásnak ígérkezik, mint rendszer kifejlesztése.