Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Valószínűleg egy darabig nem kap prémiumot feletteseitől az a teherautósofőr, aki jókora rombolást végzett a múlt héten az orosz fővárosban, Moszkvában. A teherszállító jármű négy másik autót tett taccsra, nem is akárhogyan.
Kicsi a rakás, nagyot kíván! Minden bizonnyal nem ez a jól ismert mondás ösztönözte az orosz sofőrt, balesetéről mégis ez jut először az ember eszébe. Mivel a körülményekről szinte semmit nem tudni, így azt sem lehet biztosan kijelenteni, hogy kizárólag a teherautós hibájából következett be az incidens, de a lényegen ez sem változtat.
A helyszínen – a moszkvai Ryazan sugárúton – készült felvételek szerint a teherautó négy autót vágott haza. Előbb egy Ford Focust trafált el, ami az út mentén parkolt, s amelyet egyszerűen betolt az előtte álló Nissan alá, majd az egymásra tolt két autó eltalált egy X3-as BMW-t, amely hátulról meglökött egy Range Rover Evoque-ot is.
Személyi sérülés állítólag nem történt, legalábbis a helyszínen. Arról nem érkezett jelentés, hogy a drágább autók tulajdonosai hogyan rendezték a kárt a teherautó vezetőjével…
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.