E-útdíj: rendőrséghez fordult az autópályakezelő

Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) március 20-án bejelentést tett ismeretlen tettes ellen a rendőrségen és a versenyhivatalnál, miután az útdíj tenderen nyertes ajánlattevő, a Getronics Magyarország Kft. a visszalépéskor piaci nyomásgyakorlásra hivatkozott - közölte az ÁAK csütörtökön.

  • MTI MTI
E-útdíj: rendőrséghez fordult az autópályakezelő

Az ÁAK az útdíj tender januári bedőlése miatt feljelentést tett a rendőrségen és a versenyhivatalnál - írta csütörtökön az Index. A beszámoló szerint a rendőrség jelenleg vizsgálja, indítsanak-e nyomozást az ügyben. A tavaly év végén lezárult több milliárdos állami közbeszerzés azért hiúsult meg, mert a győztes cég azt állította, versenytársai megzsarolták. 

Az ÁAK később azt közölte, hogy a bejelentést nem most, hanem még márciusban tették meg, azóta feljelentés kiegészítés rendelt el a BRFK, az adatszolgáltatást az autópálya-kezelő már teljesítette.

Az Index információi szerint a rendőrség többek között  kérdéseket tettek fel írásban múlt héten a Getronics Kft.-nek, hogy a cég nyilatkozzon arról: "a nyomásgyakorlást ki, mikor, hol, kivel szemben alkalmazta, az konkrétan miben nyilvánult meg, történt-e erőszak". 

A müncheni Aurelius Grouphoz tartozó Getronics tavaly decemberben nyerte el az elektronikus útdíjrendszer kiépítéséről szóló állami tendert, a cég januárban azonban piaci nyomásgyakorlásra hivatkozva visszalépett. Németh Lászlóné fejlesztési miniszter február elején egy parlamenti kérdésre adott válaszában írt arról, hogy a kormány vizsgálatot fog kezdeményezni az e-útdíj-tender bedőlése miatt.

A miniszter akkor azt írta, hogy a rendőrséghez és a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) fordulnak. A GVH-nál az Indexnek azt mondták, az ÁAK panasszal fordult hozzájuk, jelenleg információt gyűjtenek az ügyben.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.