Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Interjút adott az Indexnek a rendszeresen közlekedési szabályszegésen kapott Bentley luxusautó belga tulajdonosa, Dino Marsani, és elmondta, hogy mélyen, mélységesen, igazán sajnálja, hogy eddig mindig tilosban parkolt.
Netes pókercéget alapítani érkezett Magyarországra 2011-ben Dino Marsani, annak a matt fekete Bentleynek a tulajdonosa, amelyik mindig tilosban parkol. A férfi az Indexnek azzal a feltétellel nyilatkozott, hogy lejárató cikket nem közölnek róla, a lap szerint addig egyébként sem avatkoznak magánszemélyek ügyeibe, amíg arra közösségellenes vagy kirívó magatartásukkal maguk nem adnak okot. Azt mondta, hogy az olcsó, képzett munkaerő miatt jött ide, de a cég még nem indult be, viszont ő itt él, és fiát is hazai iskolába íratta.
Arra a kérdésre, hogy miért parkol folyton tilosban, vagy parkolójegy nélkül, vagy mozgássérült igazolvánnyal, azt mondta, hogy bocsánatot kér a szabálytalanságok miatt, és mostanra már lelkiismeret-furdalása is van a folyamatos szabályszegések miatt. Arra nem adott egyenes választ, hogy történt-e valaha olyan, hogy egy Magyarországon kapott büntetőcsekket befizetett. Mindenesetre autója szlovák rendszámú, és azt mondja, külföldi címére nem kapott fizetési felszólítást. Végezetül Marsani ünnepélyesen megígérte az Index riporterének, hogy megjavul és szabálykövető lesz.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.