„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
A gépkocsik féktávolságát lerövidítő, piros színű útburkolatot alakítottak ki az Erzsébet híd budai hídfőjénél. Magyar szabadalom és már a Nagykörúton is van ilyen.
A főváros egyik veszélyes kanyarában, az Erzsébet hídról az Attila útra forduló ívben is csúszásgátló piros útburkolatot alakított ki a BKK és a Generali biztosító - derül ki utóbbi társaság közleményéből. Az egész nyolvmillió forintba került, a felvitt útburkolat pedig egy magyar szabadalom, a neve Living Road, és előnye, hogy vészfékezés esetén akár 50%-kal csökkenti a féktávolságot, ráadásul színe és érdessége miatt könnyebben észlelhető a kockázatos útszakasz. Ez országszerte már kilencedik, Budapesten pedig a harmadik olyan csúszásgátlóval ellátott útszakasz, amelyet a Generali fizetett. Korábban a Teréz körúton láthattunk ilyet az egyik lámpás kereszteződés előtt.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.