Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az AvtoVAZ a német és cseh piacon fogja árulni a Grantát, amiből néhány ezer darabot szeretnének értékesíteni évente, a hangsúly a márkaépítésen lesz.
A Renault évekkel ezelőtt sikeresen élesztette újjá a Daciát, melynek kedvező ár/érték arányú modelljei Európa-szerte nagyon népszerűek. Hasonló terveket szövöget az oroszországi AvtoVAZ autógyár is, ugyanis a napokban bejelentették, hogy Európában is árulni fogják a Lada Grantát. Az első példányok már meg is érkeztek Németországba és Csehországba, ahol eleinte amolyan igényfelmérés jelleggel fogják árulni őket.
Az oroszok úgy tervezik, hogy évente maximum 5000 autót fognak eladni az európai piacon, aminek elsődleges célja a márkaépítés, hiszen a későbbiekben új modellekkel szeretnék bővíteni a kínálatot. Ezt erősíti az európai autópiac helyzete is, hiszen az újautó eladások rég nem látott mélyrepülésben vannak, ezért a Grantától csupán azt várják, hogy ismét hozza köztudatba a Lada márkanevet.
A Russia Today hírportál által idézett szakértő szerint a hazai piacán 10 ezer dollárba kerülő Granta leginkább olyan vásárlókat fog elcsábítani, akik használt Renault Thalia/Dacia Logan esetleg Skoda Fabia vásárlásán gondolkoznak, mivel árban nagyjából ezekkel lesz egy szinten. Később egyébként a Renault–Nissan párossal közösen fejlesztett új modellek bevezetését tervezi az AvtoVAZ, melynek érdekében korábban már át is csábították magukhoz a Volvo korábbi főtervezőjét.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.