Felgyújtotta volt feleségének és annak új párjának autóját egy férfi

Féltékenységből felgyújtotta volt feleségének és az asszony jelenlegi párjának autóját egy férfi Szentesen. Az elkövető ellen garázdaság és rongálás vétségének megalapozott gyanúja miatt javasol vádemelést a rendőrség - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken.

  • MTI MTI
Felgyújtotta volt feleségének és annak új párjának autóját egy férfi

A rendőrség honlapján olvasható közlemény szerint két autó gyulladt ki Szentesen szinte egy időben március 10-én éjszaka. Mindkét jármű alá benzinnel töltött befőttesüveget tettek, majd meggyújtották a rongyot. Az egyik járműnek a kereke, a másiknak a motorházteteje rongálódott meg.

A szentesi nyomozók V. Zoltánt gyanúsították meg a bűncselekmény elkövetésével. A gyanú szerint a 36 éves férfi a volt feleségének és az asszony jelenlegi párjának autóját féltékenységből gyújtotta fel. A gyanúsított kihallgatásai során többször ellentmondásba keveredett magával, védekezését a beszerzett bizonyítékok is cáfolták.

Garázdaság és rongálás vétségének megalapozott gyanúja miatt javasol ellene vádemelést az ügyészségnek a rendőrség.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.